Átadták a sportdíjakat

  • SPORT
  • 2007-02-12
  • 750 megtekintés

Február 9-én, délután - a hagyományoknak megfelelően - ünnepélyes keretek között adták át a Testnevelés és Sport Elismerő Okleveleket. A képviselő-testület döntése alapján 2006. évi kiemelkedő sportmunkájáért Huri Tamás kajakos, Vitális Norbert kézilabdázó, és az SZTC Akrobatikus Táncszakosztály Junior Csoportja vehette át a rangos elismerést.

Huri Tamás a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium közgazdasági szakának végzős tanulója, a budapesti Építők Magyar Diák Kajak-kenu Club kiváló sportolója. Százhalombattán, az akkor még működött DESE szakosztályában kezdett evezni Ilinyi János és Szekffy Géza irányítása alatt. 2003-ban a Lágymányosi Sportegyesületnél két Magyar Bajnoki címet szerzett, és kétszer lett ezüstérmes Budapest Bajnok. Ugyanebben az évben a Nemzetközi Régiós Válogatott Viadalon kajak négyesben a dobogó második fokára állhatott. 2004-ben a Csepeli Sportklubnál Séra Miklós válogatott edző mellett folytatta a kajakozást. 2005 óta az Építőknél versenyez, s továbbra is szép eredményekkel büszkélkedhet. Kétszeres Budapest Bajnok, kajak egyesben pedig második helyezett.

A 17 éves Vitális Norbert a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium informatika szakos diákja. 10 éves korában kezdett kézilabdázni, s tagja volt annak a kézilabda csapatnak, amely feljuttatta Százhalombattát az NBI-be. Versenysportja ugyan a kézilabda, de labdarúgásban és kosárlabdában is eredményesen képviselte iskoláit. Hosszú évek óta része az életének a rendszeres, napi több órás edzés, mely mellett megfelelő tanulmányi eredménnyel és jó közösségi munkával is büszkélkedhet. Sokoldalúsága, pozitív személyisége, akaratereje példaként állítható a fiatalok elé.

Sporteredményei: 2004-2005. tanévben IV. korcsoportos Kézilabda Diákolimpia országos területi döntő ezüstérme

2005 Országos Serdülő Bajnokság területi döntő 5. helyezése

2005 Pest Megyei Válogatott tagja

2006 NBI-ben szereplő Százhalombattai Kézilabda Egyesület tagja

2006 Magyar Ifjúsági Válogatott tagja

Az SZTC Akrobatikus Táncszakosztályának Junior Csoportja 9 éve működik Százhalombattán. A lányok többsége 6-8 éve táncol, és 5 éve versenyeznek együtt. A szakosztály 4 éve aranyérmet nyert az Országos Táncművészeti Fesztiválon. 2006-ban Magyar Bajnoki címet szereztek az Országos Látványtánc versenyen, s még ebben az évben az Európa Bajnoki címet is elnyerték. Az IIG Nemzetközi Tánc Sportszövetség regionális ranglistáján a Junior Csoport az 1. helyen áll. A csoport tagjai:

Balla Noémi, Monori Dorina, Nagy Anikó, Nagy Lilla, Pető Nikolett, Szabó Nikolett, Szécsényi Vanessza, Szekeres Szilvia, Tobak Melinda, Tobak Roxána, Várnai Viktória.

Edzőjük, s egyben a szakosztály vezetője Nagyné Török Anikó.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák