A Százhalombattai Testedző Clubban négy évvel ezelőtt két szakosztály, a sakk és az íjászat működött. Mára hét szakosztályban mintegy háromszázötven igazolt és kétszázötven-háromszáz amatőr sportolót tartanak nyilván.
Ez a bővülés nemcsak mennyiségi növekedéssel járt. Az utóbbi években csatlakozott szakosztályokban sikeres és minőségi munka folyik, aminek köszönhetően az SZTC a város egyik legeredményesebb és meghatározó sportegyesületévé vált – mondta Kovács István elnök.
2002-ben Asztalos Dezső és Igaly János vezetésével magalakult az SZTC vívó szakosztálya, és még ebben az évben átigazolt a testépítő és fitness szakosztály is Illés Tibor vezetésével. 2003-ban a judo szakosztály – élén Sarkadi Jánossal – kereste meg a klubot felvételi kérelemmel, amit a vezetőség örömmel fogadott. A fejlődés 2005-ben sem állt meg. A Fodor Attila és Sándor Imre vezette karatésok is beléptek az SZTC-be, tavaly pedig Nagyné Török Anikó akrobatikus tánccsoportja igazolt át.
A klub vezetése támogatta a folyamatos bővülést, mert minden olyan csoportot szívesen fogadnak, akik elfogadják az SZTC alapértékeit, vagyis fontosnak tartják az utánpótlás-nevelést és a gyerekek iránti felelősséget.
Idei legfőbb feladatuknak is az utánpótláskeret bővítését, a tehetséges utánpótlás-versenyzők csapatba szervezését, és az amatőr versenyzők létszámának növelését tartják.
2006-os legjobb eredményeik:
Sakk: Pest megyei I. osztály, I. hely; iskolák közötti sakkverseny; Fuga-kupa; Betafes-kupa; Mikulás-kupa
Vívás: Százhalom-kupa, Kadet Nemzetközi Tőr Válogató Verseny: Gyenge Zsófia III. hely, Richter Márton V. hely, Horváth Andrea Magyar Ifjúsági válogatott; Országos Serdülő Párbajtőr Bajnokság: Tóth Benedek V. hely, Pimpli Balázs VI. hely. Csapatban az SZTC a II. helyen végzett az Országos Bajnokságban.
Karate: WUKO Gyermek és Ifjúsági Világbajnokság, Kolozsvár: Osztovics Brigitta IV. hely, Voda Viktória IV. hely. Szabadküzdelemben: Osztovics Brigitta II. hely
Akrobatikus tánc: Budapest Területi Utánpótlás RuR Bajnokság Junior Nagyformáció – I. hely. Children Nagyformáció – II. hely, Junior C. Kisformáció – I. hely, Junior B. Kisformáció – II. hely. XV. Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál RuR – I. hely. Felnőtt Kategória, Kelet-Orientális egyéni – I. hely
Judo: Országos Diákolimpia: Szova Katalin III. hely. Magyar Köztársaság Kupa: Szova Katalin I. hely
Testépítés és Fitness: Kellogs-kupa, 6 éves kor alatt: Aver Csenge I. hely, Cseli Julianna II. hely, Csókási Annamária III. hely. Országos Fekvenyomó Bajnokság, Pusztaszabolcs: Bajnovics Zoltán II. hely, Kovács Zsolt III. hely. A szakosztály két legjobb versenyzője országosan és nemzetközileg is: Farkas Noémi és Gaszt Ákos.
Íjászat: Különböző hagyományőrző rendezvényeken vettek részt ország szerte, egyre több helyre kapnak meghívásokat.