Az utóbbi hetek slágertémája az egészségügy. Minden híradásban hallunk valamilyen, a reformmal kapcsolatos új fejleményről. Kezdődött a gyógyszerfronton, folytatódik a vizitdíjjal, de még nincs vége, hiszen most a kórházak kerülnek sorra. Kapkodjuk a fejünket, igyekszünk lépést tartani, tájékozódni, de a nagy többség jelenleg ott tart, hogy nem érti az egészet. Zűrzavart lát, és csak abban bízik, hogy ha megbetegszik, az összes reform és liberalizáció ellenére kap valamilyen ellátást. Nem is olyan régen még nem tudtuk, hogy vállalkozó háziorvos is létezik, csak a körzeti orvost ismertük, ahhoz tartoztunk, akinek a körzetében laktunk, és ha szívesebben gyógyíttattuk volna magunkat valaki mással, akkor lakást kellett cserélnünk, mert más módja nem volt a körzethatár átlépésének. Aztán vállalkozókká lettek orvosaink, akiben többen megbíztak, annak több betege lett.
Az egészségügyi szakemberek sokat beszéltek arról, hogy új fejezet kezdődik az orvoslásban, szemléletváltozásra van szükség, mert nem az a jó orvos, akinek a rendelője előtt betegek tömege várakozik, hanem az, akit ritkán keresnek fel. A jövő orvosa nem azt tartja elsődleges feladatának, hogy kigyógyítson bennünket a betegségeinkből, hanem megelőző munkát végez annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk.
Nos, ezt most alighanem elfelejthetjük. A vizitdíj bevezetésével ugyanis megváltozott a motiváció, az orvos ugyanis abban lesz érdekelt, hogy minél gyakrabban keressük fel. A finanszírozás szempontjából akkor jár jól, ha nem írja fel a legjobb gyógyszert, amitől hipp-hopp meggyógyulunk, hanem igyekszik minél tovább fenntartani a roggyant állapotunkat, hiszen amíg nem nyertük vissza az egészségünket, addig sűrűn látogatunk el a rendelőjébe.
Ráadásul nem is írhatja fel a legjobb gyógyszert, mert a legolcsóbbat kell rendelnie, és ha ettől el szeretne térni, akkor szakmai érvekkel kell alátámasztania. Ezzel az orvosokat valamiféle terminálokká minősítették le, akiknek a hatásköre csak a betegség megállapítására terjed ki. Hogy mivel kúrálja a betegét, azt mások, másutt határozzák meg, látatlanban, mert egyik beteg olyan, mint a másik, és ami jó az egyiknek, az a másiknak is megfelel. Innen már csak egy lépés, hogy el se megyünk orvoshoz, hanem ismerőseink maradék gyógyszereivel teszünk próbát, elvégre nekik használt.
Az orvosoknak egyre többet kell adminisztrálniuk, ennek következtében egyre kevesebb idejük marad a betegekre. A már jól működő időpont-egyeztetés is egyre kevésbé funkcionál, nem elegendő egy betegre negyed órát tervezni, mert sok időt vesz igénybe a megfelelő gyógyszerek kikeresgélése, a különféle jelentések megírása. Február 15-től a vizitdíj beszedése is része lesz az orvos-beteg kapcsolatnak, további időpocsékolás, mert nem lesz elég letenni a háromszáz forintot, arról az orvos köteles nekünk bizonylatot adni.
A hírek szerint a kórházak racionalizálása is érzékenyen érint majd bennünket, ugyanis a megszüntetendő intézmények sorában a Szent Rókus Kórház is szerepel. Arról, hogy miért, mikor szándékoznak bezárni, mi lesz az ott dolgozókkal, és hová mennek azt követően a Pest megyei betegek, semmit sem tudunk.
Csak egyet: ettől kezdve fokozottabban vigyáznunk kell az egészségünkre.
