Egész napos rendezvényt szervezett a MOL Nyrt munkatársai számára a Városi Szabadidő Központban január 27-én. A százhalombattai családi nappal indult el a „Step – Tégy egy lépést az egészségedért!” elnevezésű ötéves egészségmegőrző program, amelynek zárórendezvényét 2010-ben, Pozsonyban tartják majd. Minden regisztrált résztvevő kap egy egészség évkönyvet, amelyben igazoltatja, hogy milyen egészségmegőrző programban és versenyeken vett részt. Év végén összegzik az eredményeket, és a legjobbakat díjazza a vállalat.
A battai rendezvényen ötszázan regisztráltak. Az évkönyv kitöltése után szűrővizsgálaton vettek részt és orvosi tanácsokkal is ellátták őket. Ezután négyféle helyszínen sokféle mozgás, játék várta a résztvevőket. A tornacsarnokban jóga, önvédelmi bemutató, közös aerobic, játékos sportvetélkedő, akrobatikus bemutató, az uszodában ötvenméteres váltók, vízilabda-bajnokság, szabad program (csak úszóknak), a teniszcsarnokban 15 perces oktatás, teniszverseny, az udvari sátorban pedig rodeobika, bokszgép, „lökd meg a kecskét”.
A rendezvényt Cseh Béla, a MOL EBK igazgatója nyitotta meg, majd Paksy Tímea nyolcszoros világbajnok kajakozó, a 2007. év Egészségnagykövete beszélt a sport jelentőségéről egészségünk megőrzésében. Délben Eszményi Viktória koncertjén pihenhették ki fáradalmaikat a résztvevő, majd zárásként Tóth Vera búcsúztatta a megjelenteket.
A MOL munkatársainak ingyen biztosítja az egészségmegőrzés folyamatos programját – mondta el Cseh Béla -, minek része a dohányzásról való leszokás, a mozgáskultúra emelése, a stresszoldás és az egészséges táplálkozás is. Azok, akik az éves programban való részvétel eredményeként az első hatvan közé kerülnek, 50 ezer forint értékű utazást nyernek. Emellett minden év végén egy fődíjat is kiadnak az „Év egészséges emberének”, aki 300 ezer forintos utazás és meglepetés ajándékot kap, valamint ő lesz a következő év egészség-nagykövete.
A legjobb élménybeszámolót 70 ezer, a legjobb receptet 50 ezer, a legjobb menüt 70 ezer, a legjobb fogadalmat pedig 50 ezer forint értékű utazással díjazzák.
Paksy Tímea szerint a program remek kezdeményezés, mert az egészséges életmód minden ember életében nagyon fontos, az aktív dolgozóknak pedig kifejezetten ajánlatos. Emondta, reméli, hogy sokan élnek majd a lehetőségekkel, és még többet tesznek egészségük megóvása érdekében!