Minden januárban nyitunk egy tiszta lapot. Azzal az elhatározással tesszük, hogy amit csak lehet, jobban teszünk, mint az előző évben. Szorgalmasabbak, alaposabbak leszünk, türelmesebbek a gyerekeinkhez és az öregeinkhez, emellett persze vannak személyes, csak bennünket érintő fogadalmaink is: többet mozgunk, kevesebbet dohányzunk és igyekszünk lefaragni a túlsúlyunkból, ha van. A lapot természetesen nemcsak mi írjuk, kerülnek rá olyan bejegyzések is, amelyek nagy valószínűséggel módosítják a terveinket. Az idei év lapjára máris felkerült nagy betűkkel a „megszorítások” címszó, és ez aggodalommal tölt el mindnyájunkat. Főleg azért, mert keveset tudunk ezeknek a megszorításoknak a mibenlétéről. Nemcsak arról van szó, hogy emelkedik a gázár, ráadásul most még ez is homályos, mert a támogatási rendszer nem állta ki a gyakorlat próbáját.
Az áremelkedések mellett reformokat is tartogat az idei év, olyanokat, amelyek nekünk, a lakosságnak többletkiadásokkal járnak. Emellett bizonytalanok vagyunk, nem értjük a lényegét, hogy most ki és milyen kórházba mehet, miért mennyit kell fizetnie, mire való a vizitdíj és a dobozdíj. Tele vagyunk szorongással, és ez árnyékot vet a közeljövőre. Valószínű, hogy 2007-ben nem tervezünk sokat, és csak kicsiket álmodunk, mert észnél kell lennünk, ha nem akarjuk elveszíteni a talajt a lábunk alól.
Sokak számára jelent majd segítséget a helyi szociális háló, amelyet a közeljövőben átdolgoznak, a megváltozott körülményekhez igazítják. Persze bármilyen erős, bármennyire sűrűre szövik, lesznek, akik kihullanak a résen. És olyanok is lesznek, akik nem kerülnek ugyan az élet peremére, de nem tudják megőrizni korábbi életszínvonalukat. Sok lesz a félelem és a keserűség.
Soha nem volt annyira nagy szükség az emberi segítőkészségre, mint most. El kell felejtenünk azokat a közhelyeket, hogy „miért nem megy el dolgozni?”, mert látnunk kell, hogy a munkanélküliek többsége nem jókedvéből az. Örömmel dolgozna, de nincs hol, és a sok visszautasításba belefáradt, elvesztette önbizalmát, már nem hisz benne, hogy valaha jobb idők következhetnek rá. Nem mehetünk el mások nyomorúsága mellett, nem fordíthatjuk el a fejünket, nem nézhetjük tétlenül.
Ugyanazon a vízen úszunk, csak egyikünknek délceg hajó, másikunknak lélekvesztő jutott, és ha nem is vehet fel a hajó mindenkit, akinek sajkáját felborították a hullámok, mentőövet azért dobhat, hátha az segít a bajbajutottnak elérni a túlsó partot. Nem csaphatjuk be magunkat azzal, hogy ez nem a mi feladatunk, mert ki kell vennünk belőle a részünket, nekünk, embereknek dolgunk van egymással.
És hogy milyen segítséget nyújthatunk? Nemcsak pénzt, bár tudjuk, hogy pénzzel sok mindent meg lehet oldani, de mégsem ez a legfontosabb. Abban legyünk egymás segítségére, hogy az is higgyen egy jobb életben, aki már szinte minden hitét elvesztette, és hogy akinek tavaly nem volt, az új évben annak is legyen új reménye.
