Jól vizsgázott az Érd Aréna

  • SPORT
  • 2025-11-10
  • 38 megtekintés
  • img

37-34 (19-16) arányú győzelmet aratott az ideiglenes hazai pályán a Százhalombattai KE a Veszprémi KKft. ellen a férfi kézilabda NB I/B osztályában, a november 8-i fordulóban. Az eseményeket Tallér Zsolt, a battai klub elnöke foglalta össze. Mint ismeretes, átépítik a százhalombattai csarnokot, a munkálatok befejezéséig Érden játszik az SZKE.

Első mérkőzésünkre készültünk új otthonunkban az Érd Arénában. Egy jó kezdés muníciót adhat az elkövetkezendő 18 hónap albérletre.


A vendégcsapat kezdte a mérkőzést, és első támadásukat góllal tudták befejezni. A mi első támadásunkból Kreisz Márk szerezte góllal egyenlítettünk. Ez után felváltva estek a gólok, de mindig vendég előnyt kellet ledolgoznunk. A 7. percben vezettünk először a mérkőzésen, Zatureczki Kevin találatával, 5-4-re.

Továbbra is kiegyenlített játék folyt. A 10. percben Keresztes Levente góljával először vezettünk kettővel l 8-6-ra, de ezt a veszprémiek gyorsan kiegyenlítették 8-8-ra. Ekkor varázsütésre összeállt a védekezésünk, és 8 perc alatt elért hat találatunkat Tóth Misi három, Kovács János egy védéssel egészítette ki, így a 20. perc elején 14-8-as állást mutatott az eredményjelző. A vendégek rendezték soraikat, és felzárkóztak, de a szünetre sikerült három gólt megőrizni az előnyünkből, amihez nagyon kellet Tóth Misi újabb négy védése.


A második félidőt ott folytatták a csapatok, ahol az első abbamaradt; őriztük 2-3 gólos előnyünket. A 40. percben egy büntető értékesítésével egy gólra zárkóztak a vendégek, és Koncsár Gergely ekkor látta elérkezettnek egy időkérésnek.

A megbeszélés jól sikerült, mert Koszorus Simon gólját, Kreisz Márk találata követte, amivel ismét megnyugtató lett az előnyünk (42.p. 26-23). Próbálta tartani magát a vendégcsapat, de a rutin a mi oldalunkon állt, és a 47.percben már 30-25-re vezettünk.

A mérkőzés utolsó tíz percét saját magunknak tettük izgalmassá, mert egymás után kétszer kerültünk emberhátrányba, így a különbséget nem tudtuk növelni, csak annak a megtartására törekedhettünk. Ez szerencsére probléma nélkül sikerült. Hazai részről a mérkőzés utolsó pozitív jelenete stílszerűen Tóth Misi védése volt.


Koncsár Gergely: Nem volt könnyű mérkőzés, de sikerült győzelemmel indítani az Érd Arénában. A védekezésen muszáj javítani jövő hétre, mert Tóth Misi extra (16 védés) teljesítménye mellett a 34 kapott gól nagyon sok. Befejezéseinket viszont csak dicsérni tudom, sikerült túllőni az ellenfelet. Gratulálok a csapatomnak!



SZKE: Tóth, Kovács J. (kapusok), Keresztes 5, Gyurcsovics 2, Bodnár 1, Tass 3, Kreisz 8, Zatureczki 9(4), Koszorus 5, Gálli 3, Dupsi 1, Mogyorósi, Márton, Darvas, Schultheisz, Németh; vezetőedző: Koncsár Gergely




A következő "hazai" bajnoki mérkőzés: Százhalombattai KE-Mezőkövesd, november 23-a, szombat, 18 óra, Érd Aréna.  A belépés továbbra is ingyenes, az élmény garantált !


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák