Két fontos győzelem

  • SPORT
  • 2025-09-29
  • 67 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Megszerezte idei első őszi hazai győzelmét, előtte pedig nagy csatában, idegenben is felülmúlta ellenfelét a Százhalombattai KE férfi kézilabda csapata az NB I/B osztályban. A mérkőzések eseményeit Tallér Zsolt, a battai klub elnöke foglalta össze.

2025.09.27., Százhalombatta, VSZK

Százhalombattai KE – OTP Bank-Pick Szeged U21 29-26 (13-11)


Hazai pályán fogadtuk a szegedi fiatalokat, akik között sok korosztályos válogatott is érkezett, de bíztunk a csapatban és a pályaelőnyünkben.


A mérkőzés a vendégek kezdték, és a támadásuk végén kapufát lőttek, amelyre mi is egy kapufával válaszoltunk. A 3. perctől megkezdődött a góltermelés is. Felváltva kétszer-kétszer voltak eredményesek a csapatok az 5. percig (2-2). Kovács János elérkezettnek látta a pillanatot az első védésének a bemutatásához, majd Gyurcsovics Árpád gólja után jöhetett is a második védése. Koszorus Simon góljával 4-2-re módosította az eredményt. A 9. percben kettős emberhátrányba kerültünk, amely alatt a Tisza-partiak egyenlítettek. A kiegészülés után visszaállítottuk a két gólos különbséget, melyhez kellet Kovács János három remek védése is. A kiérdemelt előnyünket sokáig nem tudtuk megtartani, mert a 18. percben ismét egyenlő állást (8-8) mutatott az eredményjelző. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, mert felváltva estek a gólok. A félidő hajrája szerencsére nekünk sikerült jobban, így ismét két gólos előnnyel mehettünk a pihenőre.


A második játékrész emberhátrányba kezdtük, de sikerült jól kijönnünk belőle, mert Zaturecznki Kevin büntetőből elért találatát, Kovács János védése és Gyurcsovics Árpád gólja követte (32. perc 15-11). Ritmust váltottak az akadémisták, amelyet nem tudtunk kontrolálni, és döbbenten tapasztaltuk, hogy a 40.percben 17-17-nél egyenlítettek, majd a 46.percben a vezetést is átvették (19-20). A csapat tartását mutatja, hogy ez nem törte meg és nem engedte ellépni a szegedieket. Az utolsó 10 percnek döntetlennel (22-22) vágtak neki a csapatok. A mérkőzésen már-már megszokottan emberhátrányba kerültünk, de jól küzdöttek a pályán maradók, mert sikerült kapott gól nélkül átvészelnünk, sőt már egyenlő létszámnál gólokat is szereztünk.

Előbb Gálli Krisztián álompasszát értékesítette Gyurcsovics Árpád, majd Koszorus Simon gólja 24-22-re alakította az állást az 54.percben. A vendégek gyors góljára Gálli Krisztián válaszolt, majd az 58. percben ismét ez volt a forgatókönyv (26-24). Az akadémisták szélről voltak eredményesek, amely után Koncsár Gergely időt kért. Támadásunkból Gyurcsovics Árpád megszerezte nyolcadik gólját, amely után labdaszerzésből Mogyorósi Tamás volt eredményes, mellyel 28-25-re vezettünk.

Az utolsó perc egy vendég góllal kezdődött és egy labdaeladással folytatódott. A lerohanást csak szabálytalanul tudtuk megállítani, melynek eredménye egy két perces kiállítás és egy büntető volt. 28 másodperc volt hátra és a nagyszámú, lelkes közönség tudta, hogy ha ez bemegy, akkor nagyon nehéz fél perc vár a csapatra. A kapuból Kovács János nézett farkasszemet a lövő játékossal, és gyors mozdulattal a kapura tartó lövést mellé tolta. Ez volt a mérkőzés folyamán a 13. védése. A kijátszott labdából Kreisz Márk állította be a végeredményt.


Koncsár Gergely: A legfontosabb, hogy megszereztük első hazai győzelmünket. Látszott, hogy a Szeged csapata kiválóan felkészült belőlünk. Támadásaink akadoztak, de tudtunk türelmesen játszani, és többször megtaláltuk Gyurcsovics Árpit a falban, aki hibátlanul értékesítette helyzeteit. Emellett a sikerhez nagyon kellett Kovács János remek kapus teljesítménye, aki a végjátékban hárított büntetőt, miután egy furcsa passzív helyzetet követően elvesztettük a labdát. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!


SZKE: Kovács J., Tóth (kapusok), Keresztes 1, Gyurcsovics 8, Szövérdffy, Tass 1, Kreisz 3, Zatureczki 5(3), Koszorus 5, Gálli 3, Dupsi, Mogyorósi 1, Körtélyesi 1, Márton, Bodnár 1, Darvas; vezetőedző: Koncsár Gergely


2025.09.21., Budapest, Elek Gyula Aréna

Ferencvárosi TC U21 - Százhalombattai KE 27-28 (12-16)


Az első két fordulóban elszenvedett vereségek után, bíztunk a jobb folytatásban. Budapestre látogattunk a Ferencváros akadémistáihoz.


A mérkőzést jól kezdtük, és rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, amivel az 5. percben vezettünk 3-1-re. Az akadémisták is komolyan vették a mérkőzést és nem engedték, hogy ellépjünk. A 20.percig 1-2 góllal mi vezettünk, amelyhez kellettek Tóth Mihály védései, de 8-8-nál egyenlítettek a hazaiak. A következő pár percben Dupsi Dávid három és Zatureczki Kevin egy góljára is érkezett mindig válasz. A 26.percben Koncsár Gergely időt kért, amely alatt sikerült feltüzelni a csapatot, aminek az lett az eredménye, hogy a szünetig már nem kaptunk gólt, támadásban viszont négyszer is eredményesek voltunk.


A pihenő után Tóth Mihály védéssel, Zatureczki Kevin góllal nyitott így az előnyünk már öt gólos volt. A második játékrész első tíz percében háromnál nem is engedtük közelebb a hazaiakat. A 43.percben viszont kihasználva az emberhátrányunkat felzárkóztak egy gólra. Szerencsére a csapatunk jobb oldala továbbra is eredményesen játszott és visszaállt a közte három (47.p. 19-22).

Már-már azt hihettük, hogy megnyugodhatunk, de nem, mert az akadémisták az 51.percre ismét minimalizálták a hátrányukat (23-24). Újabb erőket kellet aktiválnunk és kihasználva a hazaiak hibáit, egymás után értük el találatainkat, Gálli Krisztián, Zatureczki Kevin, Kreisz Márk sorrendben (55.p. 23-27). Ezt egy hazai időkérés követte, amely most nekik hozott változást és mire észbe kaptunk, ismét csak egy gól volt az előnyünk.

Az 58.percben látta elérkezettnek az időt, Koncsár Gergely, hogy magához rendelje a csapatot egy rövid megbeszélésre. A megbeszélt figura működött és Gyurcsovics Árpád gólt szerzett. Támadtak a hazaiak, de sikerült a labdaszerzésünk. Az utolsó perc a mi támadásunkkal indult, amelyből Kreisz Márk került lövő helyzetbe, de bombája a kapufán csattant. Szerencsére a kipattanót összeszedtük, de már gólt nem sikerült szereznünk. A mérkőzés lezárásaként a hazaiak értékesítettek egy időn túli szabaddobást, de ez a pontok sorsát már nem befolyásolta.


Koncsár Gergely: Nehéz mérkőzés volt. Hiába tudtunk többször ellépni az ellenféltől, mindig visszakapaszkodtak ránk. Agresszív volt a védekezésünk Szövérdffy Szabolcs vezérletével, amelynek köszönhetően meg tudtuk nyerni a mérkőzést. A támadás befejezéseken továbbra is javítanunk kell. Örülünk az egy gólos győzelemnek, amihez kellett, hogy Tóth Misi bemutassa az év védését! Gratulálok a csapatomnak!


SZKE: Kovács J., Tóth (kapusok), Keresztes 1, Gyurcsovics 2, Szövérdffy, Tass 1, Kreisz 2, Zatureczki 8(4), Koszorus 5, Gálli 3, Dupsi 5, Mogyorósi, Körtélyesi, Márton, Bodnár 1, Kis Molnár; vezetőedző: Koncsár Gergely


A következő hazai bajnoki mérkőzés: Százhalombattai KE-Cegléd, 10.18., szombat 18 óra, battai sportcsarnok. A belépés továbbra is ingyenes, az élmény garantált!



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák