Szakmai és emberi példamutatás - Országos díjazott Kovács Barna, a VUK SE úszóedzője

  • SPORT
  • 2025-09-28
  • 446 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A Magyar Úszó Szövetség "Mosoly-díját" vehette át az utánpótlás nevelésben dolgozó százhalombattai szakember, közösségépítő, sport iránti elkötelezett munkája nyomán.

A díjat azok kaphatják meg, akik a legapróbbakkal foglalkoznak, vagy kisebb egyesületekben nevelik a fiatalokat, ahonnan aztán a legtehetségesebbek továbblépve, elindulhatnak a világhír felé. Az elismerésre – edzői és oktatói – kategóriában a klubok tehetnek ajánlást régiónként, majd szövetségi döntés alapján végül egy-egy területi jelöltre szavazhatnak a továbbiakban online a civil közösségek. Az országos díjat az a két szakember nyeri el, akikre a legtöbben voksoltak.


Barna lapunknak elmondta, hogy meglepetésként érte a VUK SE jelölése, mert a vezetés titokban tartotta a személyére tett javaslatot, ezzel csak a végső, egy-egy főt megjelenítő régiós listán szembesült.

Ahogy mesélte, négy éves korában kezdett úszni a VUK-ban Vízi Csabánál, majd versenyzett Vértesi Tamás irányításával. Nagyon megszerette a vizes közeget, hobbija is ehhez köti a horgászat révén. Az Arany János Gimnázium után a Testnevelési Egyetem következett, ahol úszóedzői képesítést szerzett.

Tizenkét éve foglalkozik a VUK-ban a 4-10 éves korosztállyal, jelenleg mintegy 200 gyermeket oktat, akik a kismedencétől eljuthatnak a mélyvízig. Az elszántabbak azután igazolt versenyzőként Vértesi Tamáshoz kerülnek, akik pedig csak hobbi szinten szeretnének úszni, Barnánál maradhatnak. Fontosnak tartja, hogy lelkileg is támogassa tanítványait, ugyanis eleinte nehezebb lehet az új közegbe való beilleszkedés.

Remekül érzi magát az egyesületnél, ahol adott minden technikai feltétel, illetve kiváló a munkatársi közösség. Mindenképpen a klubnál képzeli el jövőjét, szívesen oktatja a kisebbeket, nem zárja ki ugyanakkor, hogy egyszer nemzetközi szintű tanítványa is lehet.

"Nagyon szeretem a várost és a VUK-ot, nagyon sokat kaptam mindkettőtől. Minden téren kiválóak a körülmények, és hála Istennek olyan vetetésünk van, hogy nem lehet okunk panaszra. Mindenben segítik a munkámat, támogatják a javaslataimat" – fogalmazott Barna.

A közössége iránti hálás szívvel fogadta az elismerést, amely megerősíti abban, hogy így folytassa a munkát, reményei szerint még több évtizeden keresztül.


Végezetül álljon itt az egyesület által megfogalmazott, díjra felterjesztő méltatás, ami jól összegzi a szakember érdemeit.


Kovács Barna neve mára összeforrt a Százhalombattai VUK SE úszószakosztályának közösségével. 2014 óta meghatározó alakja az egyesület életének, legyen szó a legkisebbek úszásoktatásáról, a nyári táborok szervezéséről vagy éppen a tömegsportban résztvevő fiatalok és felnőttek szakmai irányításáról. Munkája nem csupán az oktatás és edzés színvonalában mutatkozik meg, hanem abban a szeretetteljes, elfogadó és inspiráló légkörben is, amit minden egyes tanítványa megtapasztalhat mellette.


Barna kivételes pedagógiai érzékkel rendelkezik, amelyet az évek során tökéletesre csiszolt. A legfiatalabb óvodásoktól a versenyúszás felé kacsingató utánpótlás korosztályig minden gyermek számára személyre szabott figyelmet biztosít. Az edzéseken és oktatásokon kívül is igazi mentor és bizalmi személy, akihez a gyermekek bátran fordulhatnak akár sporttal, akár magánéleti kérdéseikkel. Közvetlen, barátságos személyisége és példamutató életszemlélete révén a szülők és gyermekek körében is kiemelkedő megbecsülés övezi. "Annyi szeretetet kapsz az életben, amennyit adsz" – nemcsak az edzéseken, hanem a mindennapi életében is vezérfonal. Vallja, hogy az úszásoktatás és edzés nem csupán a technikai tudás fejlesztéséről szól, hanem legalább annyira az érzelmi és mentális fejlődésről is. Edzői filozófiájában a gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása, az önbizalom erősítése és a közösségformálás éppoly hangsúlyos, mint az úszás szeretetének átadása.


Munkájának sokszínűsége és elhivatottsága abban is megmutatkozik, hogy Barna nem csupán az egészséges, hanem a mentális és testi fogyatékossággal élő gyermekekkel is türelemmel és szakértelemmel foglalkozik. Empátiája, elfogadó attitűdje, valamint határtalan türelme valódi kincs a szakmában – mindezt horgászat iránti szenvedélye is tükrözi, amelyben nemcsak kikapcsolódásra, hanem a türelem és kitartás gyakorlására is lehetőséget talál. A gyermekekhez való hozzáállását, emberközpontú szemléletét jól példázza az a modern értékrend, amelyben a csendes munka, az alázat és a kitartás épp annyira fontosak, mint az elért eredmények.


Kovács Barna személyében egy elhivatott, és modern szemléletű edzőt ismerhetünk meg, akinek munkája nyomán nemcsak sikeres sportolók, hanem boldog és kiegyensúlyozott gyermekek kerülnek ki a keze alól. Szakmai és emberi példamutatása, közösségépítő szerepe és a sport iránti elkötelezettsége méltóvá teszi a "Mosoly-díj" elismerésre.


A Hírtükör szerkesztősége ezúton is gratulációját fejezi Barnának, további hasonló sikereket kívánva!


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák