- A „Tanulók az alapítványért” című műsoros estet , és az azt követő bált
2006. november 24-én 18 órától rendezik meg a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ Színház- és Gálatermében (Gödöllő, Szabadság tér 6.).
Az est bevétele a Madách Imre Szakmunkásképző és Szakközépiskola tanulóiért alapítvány számlájára folyik be.
NOVEMBER 25. SZOMBAT
- feLUGOSSY LÁSZLÓ: KÉK PÁNIK KÁVÉHÁZ című könyvének bemutatójára kerül sor 2006. november 25-én 18 órakor a MűvészetMalomban. (Szentendre, Bogdányi u. 32.).
Az est keretében feLugossy László: Most civilizált vagyok, most nem vagyok civilizált című, a szerző és a kiadó közös produkcióban készült filmjét is láthatja a közönség.
feLugossy László jelenleg Sárospatakon élő Munkácsy-díjas képzőművész, performer, a valamikori Bizottság zenekar énekese, dalszerzője, a hazai underground mozgalom máig meghatározó tagja, Tarr Béla filmjeinek szereplője. A Kék Pánik Kávéház (a feLugossy László által választott műfaji megjelölése szerint: a hülyeség kis könyve) szabad prózák gyűjteménye, a szerző vallomása szerint adalék a világ abszurditásához.
- Az Ady Endre Gimnázium 2006. november 25-én 18 órai kezdettel tartja Szalagavató bálját a ráckevei Savoyai-kastélyban.
NOVEMBER 28. KEDD
- A Tápiógyörgyei Pszichiátriai Betegek Otthona és Tápiógyörgye Önkormányzata keretében nyílik kiállítás „Mi világunk” címmel 2006. november 28-án 10 órakor a tápiógyörgyei Faluházban.
Köszöntőt mond Sinkovicz László, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke.
A kiállítást Bihari József, a Pest Megyei Múzeumok nyugalmazott igazgatója nyitja meg.
NOVEMBER 29. SZERDA
- A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Pest Megye Területi Szervezete Vezetőségi ülését 2006. november 29-én 9.30-15.00 –ig tartja.
Helyszín: Jávorszky Ödön Kórház, Könyvtár (Vác, Argenti Döme tér 1-3)
A vezetőségi ülésen meghívott vendégként részt vesz Sinkovicz László, Pest Megye Közgyűlésének alelnöke.
- A Közép-Magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács elnökségi ülésére 2006. november 29-én 10 órai kezdettel kerül sor.
Helyszín: Főpolgármesteri Hivatal II. em. 282. (Budapest, V. Városház u. 9-11.)
NOVEMBER 30. CSÜTÖRTÖK
- Az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete és az ÁNTSZ Váci-, Szobi Városi Intézete által kerül sor 2006. november 30-án 10 órától az AIDS elleni küzdelem világnapja alkalmából megtartandó rendezvényre.
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ (Vác, Dr. Csányi László krt. 63.)
- A Pest Megyei Levéltár ( 1097. Bp., Vágóhíd u. 7.) 2006. november 30-i levéltári napon 9.30 órától tartja tudományos ülését. Az ülés tiszteletbeli elnöke: Kosáry Domokos akadémikus.
DECEMBER 1. PÉNTEK
- Pest Megye Önkormányzata 2006. december 1-én 10 órakor Megyei Média Műhely Találkozót rendez. A találkozó célja: a megyei önkormányzat és a megyei sajtó együttműködésének elmélyítése, az elkövetkezendő időszakra vonatkozó elképzelések ismertetése, megvitatása.
Helyszín: Pest Megye Önkormányzatának konferenciaterme. (1052. Bp. Városház u. 7.)
DECEMBER 2. SZOMBAT
- A Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete, valamint a váci uszoda
2006. december 2-án 9 órakor XX. alkalommal rendezi meg az ország hét siketiskolájának úszóversenyét a Cházár András emlékére rendezett úszóversenyen, melyet a váci uszodában rendeznek.
- 2006. december 2-án 9.30 órakor a Gumi-Profi Váci Forma Sportegyesület által kerül megrendezésre a 2006. évi Serdülő Kötöttfogású Bírkózó Országos Bajnokság, a Váci Városi Sportcsarnokban (Vác-Szérűskert, Bán Márton u. 3.)
A díjat 16 órakor Imre Zsolt, Pest Megye Önkormányzata Elnöki Kabinetjének vezetője adja át.