Van, aki beéri azzal, hogy nézi a néptáncot, és van, aki úgy érzi, szeretne részt venni benne. Azok a battai felnőttek, akik szülőkként vagy egyszerű érdeklődőkként a Forrás minden műsorát megnézték, egyre gyakrabban gondoltak arra, milyen kár, hogy már nem elég fiatalok ahhoz, hogy belépjenek az együttesbe...
Dobos Ágnes mindkét fiát beíratta néptáncra. Kísérte őket a próbákra, ott volt az előadásokon, és úgy érezte, kellene egy csoport a felnőttek számára is. Szigetvári József támogatta az ötletet, annál inkább, mert egy évvel korábban volt ilyen kezdeményezése, de akkor még kevés volt az érdeklődő.
- Azt mondta, legalább tizennyolc főre van szükség ahhoz, hogy megalakulhasson a csoport – mondta Dobos Ágnes. – Hozzákezdtem a szervezéshez, szóltam az ismerősöknek, barátoknak, és amikor az első találkozóra sor került, közel ötvenen voltunk. A jelentkezők között sokan szülőkként kötődtek a Forráshoz, de voltak olyanok is, akiknek korábban semmi kapcsolatuk nem volt az együttessel. Gondolkodtunk rajta, mi legyen a csoportunk neve, több javaslat is elhangzott, végül Buzay József kezdeményezésére lettünk Forr-Más, ebben ugyanis minden benne van: az is, hogy kötődünk a Forráshoz, de a csoport mégis más. Eleinte csak a saját örömünkre táncoltunk, nagyon élveztük a próbákat, felfedeztük, hogy a táncban nemcsak a lábak vesznek részt, hanem az egész test, a koreográfia pedig az agyban rögzül. Az első koreográfiánk a Kalocsai lakodalmas volt, amelyet Tóth Ferenc tanított be nekünk, sokat tanultunk tőle, nagyszerű pedagógus volt, úgy bánt velünk, mint a gyerekeivel. Amikor elkészültünk, azt mondták, érdemes lenne bemutatni, így aztán színpadra léptünk. Azóta nagyon sok fellépésünk volt, külföldre is hívtak bennünket, jártunk Hollandiában, Csehországban, Erdélyben, és nagyon sok hazai fesztiválon szerepeltünk. 2000-ben szereztük meg az arany minősítést, ránk való tekintettel hozták létre a senior kategóriát, mert korábban nem találkoztak olyan együttesekkel, amelynek tagjai felnőtt korban kezdtek táncolni.
Bilics Jánosné is egyike az alapító tagoknak:
- A gyerekeink táncoltak a Forrásban – mesélte -, és amikor jött a lehetőség, hogy mi is bekapcsolódhatunk, örömmel vállalkoztunk rá. Eleinte eléggé nehéz volt megtanulni a lépéseket, de hamar belejöttünk. Időközben a gyerekeink felnőttek, a lányunk a fővárosban él, a fiunk pedig nagyon elfoglalt, ezért ők már nem táncolnak, de mi folytatjuk a hagyományt. Nagyon sok örömet adott a Forr-Más, barátokat, új ismerősöket szereztünk, mert ez a csoport nemcsak a közös táncot jelenti, ugyanis a próbák után mindig együtt maradunk másfél-két órát, beszélgetünk, megünnepeljük a névnapokat. Igazi közösség.
Csordás Ferenc azon kevesek közé tartozik, akik nem itt kezdték a néptáncot:
- A hetvenes évek végén, az egyetemen tagja voltam az ottani néptánccsoportnak, az arany minősítést is megszereztük. Százhalombattára költöztünk, nemsokára megalakult a Forrás, természetesen a gyerekeinket azonnal beírattuk. Amikor megtudtuk, hogy szervezik a felnőtt tánccsoportot, természetesnek tartottuk, hogy jelentkezünk. Most már az egész család táncol, a gyerekek a Nagyforrásban, mi pedig a Forr-Másban. Nagyon sokat adott nekünk ez a csoport, egyrészt, mert a néptáncot nagyon szeretjük, másrészt olyan közösség, amelyhez jó tartozni. Nemcsak a próbákon találkozunk, hanem más alkalmakkor is összejövünk. Tagja vagyok a csoport társadalmi vezetőségének, ami nem puszta titulus, hanem szolgálat, lehetőség arra, hogy minél többet tegyünk a közösségünkért.
A Forr-Más létszáma ma is megközelíti az ötvenet. Voltak, akik abbahagyták, de jöttek helyettük újak. A csoport önfenntartó, maguk vásárolják, készítik a jelmezeiket, a költségeket a tagdíjból fedezik. Az, hogy folytatják-e, nem kérdés. Ameddig az egészségük és az erejük engedi, de még legalább néhány tíz évig.



