Visszavágtak a vásárhelyi csapatnak

  • SPORT
  • 2025-02-19
  • 225 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img

74 – 62-re győzött hazai pályán a Százhalombattai KSE a Vásárhelyi Kosársuli ellen az NB/B Zöld csoportjának 17. fordulójában. A mérkőzésről Macsali Róbert, a battai klub technikai vezetője küldött beszámolót.

Duplán égett a vágy a győzelemre, ugyanis mindenképpen vissza akartunk vágni a vásárhelyi csapatnak az odavágón elszenvedett vereségért, illetve jó játékkal akartuk kijavítani a múlt heti nagykőrösi botlást.


A csapat felszántotta a parkettet az első negyedben, ahogy azt az öltözőben Törőcsik Marcell vezetőedző kérte. Nagyon összeállt a védekezés az első percektől kezdve, ez pedig megadta a ritmust a támadásoknak is. A könnyű kosaraknak, jó ritmusú dobásoknak köszönhetően 13 pontos előnyt sikerült kiharcolni az első negyed végére.


A második negyedben sajnos sok volt a pontatlanság, kicsit visszaesett a koncentráció. A védekezés fellazult, a támadásból kiveszett a ritmust, így a vendégeknek sikerült közelebb kerülniük, de így is 10 pontos vezetéssel mehettünk a félidőre.


A harmadik negyednek úgy mentünk neki, ahogy az elsőnek. Agresszív védekezésünknek hála, állva hagytuk ellenfelünket, a negyed 8. percében már 22-vel is vezettünk. Itt azonban jött megint egy kis rövidzárlat, de így is 18 pontos vezetéssel mehettünk neki az utolsó negyednek.


Talán a kelleténél egy picit hamarabb engedtünk ki, ezért az utolsó negyed a vendégeké volt, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. Magabiztos győzelemmel sikerült visszavágnunk a Hódmezővásárhelynek, illetve javítanunk a múlt heti botlást!


Nagyon örülünk, hogy legfrissebb igazolásunk, Dunai Zétény győzelemmel tudott bemutatkozni. Most egy rövidebb pihenő következik, jövő héten nem lesz találkozó, így két hete van csapatunknak felkészülni a Veszprém elleni rangadóra.


Vezetőedzőnk, Törőcsik Marcell gondolatai a találkozót követően: "Miután a bemelegítés alatt kiderült, hogy Ricsi nem tudja vállalni a játékot, kicsit féltem, hogy ez nehogy kibillentse a csapatot, de szerencsére nem így volt. Mindenki beletette azt a pluszt, hogy pótolja csapatkapitányunk kiesését. Ez vezetett a mai győzelemhez!

Azt gondolom, hogy erre a védekezésre, erre az akaratra és küzdésre lehet alapozni. Sikerült visszatalálni ahhoz a karakterhez, ahogy a szezon első felében játszottunk. Természetesen voltak hullámvölgyek a találkozón, de mindig akadt valaki, aki a hátára tudja venni a csapatot. Az első félidőben Seregély Bazsit kell mindenképpen kiemelni, mert elképesztően szállt be a padról, a harmadik negyedben pedig Kovi hozott extrát, amivel el is tudtuk dönteni a mérkőzést!

Igaz, kiemeltem két embert, de ma mindenkire szükség volt! Ahogy ez jellemző is a csapatra, a legnagyobb erősségünk a közösségben, a csapategységben rejlik. Bárki lép pályára, odateszi magát, és hozzátesz a győzelemhez. Külön örülök, hogy Zétény győztes meccsen debütálhatott a százhalombattai közönség előtt, biztos vagyok benne, hogy rengeteg örömöt fog még okozni a szezon hátralévő részében és hatalmas segítségére lesz csapatunknak!

Most jön egy rövidebb pihenő, de már a veszprémi rangadó lebeg mindenki szeme előtt! Nagyon készülünk arra a találkozóra!"


Nagyon köszönjük, hogy ismételten ennyien eljöttetek és szurkoltatok csapatunknak! Hatalmas szükség van rátok minden találkozón! Aki esetleg teheti, jöjjön el március 1-én Veszprémbe! Nagyon fontos rangadó előtt állunk, ahol minden biztatásra szükség lesz! (Fotó: Takács Janka)


SZÁZHALOMBATTAI KSE - VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI 74 - 62 (24-11, 16-19, 24-16, 10-16) Kovács M. 18/9, Seregély B. 11/6, Dósa S. 9/3, Habel C. 9/3, Dr. Pollák B. 8/6, Vas-Teplán M. 7/3, Novák P. 3, Pollák M. 3/3, Földesi N. 2, Dunai Z. 2, Láncos K. 2, Tóth B. 0.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás