Először rendezték meg a Batta Open Szenior Teniszversenyt február 8-án, az MIMI Tennis Clubban.
Ami az előzményeket illeti, sok százhalombattai kötődik Balatonkeneséhez, az egykori erőműves dolgozók gyakran nyaraltak a vállalati üdülőben. Néhányan később is visszajártak, és a helyi élet aktív tagjaivá váltak. Győrei János és Győrei László, mint lelkes teniszezők hívták életre a tavaszi, majd az őszi Kenese Open Szenior Teniszversenyt. A tavaly őszi fordulót követően vetették fel a részt vevők a szervezőknek, hogy örülnének egy téli versenynek is. A Győrei-testvérek örömmel fogadták a felkérést, azzal a kiegészítéssel, hogy azt Százhalombattán szeretnék megrendezni.
A Batta Ipari Parkban található MIMI Tennis Club remek helyszínt biztosított a versengéshez, igaz a 2 pálya miatt maximálni kellett a résztvevők számát, így összesen 20 nevezést tudtak elfogadni. A versenyre Budapestről, Budakalászról, Érdről és Dunakesziről is érkeztek.
A magas színvonalú megmérettetés végén a hölgyek közül Varga Viktória győzött, a férfiaknál hármas döntetlen alakult ki az élen Juhász László (Budapest), Körmendi László (Százhalombatta) és Sziva Miklós (Százhalombatta) között. A második helyezést Halász István (Érd) érdemelte ki.
A vándorkupát 4-4 hónapig fogja őrizni a három első helyezett, már meg is beszélték, hogy a tavaszi, kenesei fordulón cserélnek.