Eljött az ősz és az évszak jellegénél fogva kicsit melankolikusabb hangulatba kerül az ember. Az elmúlás, a halott levelek tömege a lombhullató fák alatt az embert arra készteti, hogy mélyebb gondolatokat is megfogalmazzon magában, vagy legalább is elgondolkozzon azon, hogy miért is vagyunk itt, mi az életének célja, mit szolgálnak a mindennapi tetteink.
Gyakran érezzük úgy, hogy bármit is teszünk valamiért, nem sikerül megvalósítani az adott célt, máskor meg olyan simán megy minden, mintha neked találták volna ki azt az adott feladatot. Ez valószínű, hogy akkor az így is van!
Mindenszentek napján a halottainkra gondolunk többet, karácsonykor az élő szeretteinkre. Valamilyenfajta lelki számvetést, akarva akaratlanul is elvégez az ember ilyenkor. Természetes az is, hogy felerősödnek a hitbeli kérdéseink, önmagunk felé. Gyerekként nem jártam templomba, és nagyon felnőttként sem, de azt tudtam vagy éreztem, hogy kell lennie valami nagy rendező elvnek, intelligenciának, teremtőnek, Istennek.
Amikor erre gondolok kettős érzésem van. Az egyik egy nagy szeretetteljes lelki ölelés, a másik egyfajta korlátozása az ösztöneinknek. Azt hiszem a szabad választásunk joga, e két nagy rendezőelv közötti előrevergődésünkben tud csak érvényesülni. Tapasztalás közben szerzünk sebeket és tapasztalatot egyaránt. Szerintem a lényeg az, hogy miközben a furcsa humorú Isten akadályokat gördít elénk, azok megoldása közben válunk jobb vagy rosszabb emberré. Valószínű, hogy a szabadválasztás joga csak erre korlátozódik!
Hitbéli kérdésekben úgy gondolom annak erősebb a hite, aki nem egy kijelölt úton halad a "megtérés" felé, hanem saját tapasztalatai alapján dönt úgy, hisz vagy nem hisz valami teremtő félében, akit hívhatnak akárhogy. A lényeg, hogy mit diktál az erkölcsöd, a szíved. A "megtérésnek" nincsenek receptjei, és nincsenek szocialista, ateista, demokrata, református vagy katolikus erkölcsök, csak egyfajta erkölcs létezik.
Mint írtam nincsenek receptek, ahhoz hogy elérd a hitedet. Valakinek ehhez valamilyen vallás kell, útmutató. Azért erősebb annak a hite, aki valláson kívül tér meg, mert ő a göröngyösebb utat választotta. A vallás egyfajta korlátozás vagy szabályozás is egyben, hogy megtérjél. Én ebben nem hiszek, viszont hiszek abban, hogy valakinek vallásra van szüksége ahhoz, hogy eljusson az általa vélt megtéréshez. Ne gondolja azt senki, hogy elítélem a vallásokat. Az írás nem erről, hanem a szabad gondolkodásról szól, hogy önként vállald a hiteted Istenben, és ne valaki más mondja meg neked, miben higgyél.
Természetesen ezt jóval hosszabban is ki lehet fejteni vagy indokolni. Én csak gondolatot szerettem volna ébreszteni, vagy talán tetteimet, inspirációimat igazolni.
És még valami, azoknak, akik csak a szavakra figyelnek: egy embernek a tettei az imái!
Szalai Attila
