Harminchárom induló részvételével rendezték meg január hetedike és kilencedike között Százhalombattán a Téli Kupa II elnevezésű nyílt teniszversenyt, ahol a mieink közül sajnos senki sem jutott a döntőbe.
A férfiaknál a verhetetlen.hu kupáért, - melynek össz-díjazása 50 ezer forint volt – a szegedi Hajnal István diadalmaskodott, miután a fináléban az egri Kisszőlősi Krisztiánt simán verte. A szebbik nemnél a battai reménység, Kovács Gabriella előbb lazán 6-0, 6-0 arányban lelépte Zsitva Esztert, utána azonban 6-4, 6-1-re kikapott a későbbi győztestől, a Budapestről érkezett Kiss Dórától, aki a döntőben Antunovics Dunjánál is jobbnak bizonyult 6-3, 6-2 arányban. A hölgyeknél az Eurosol kupáért egyébként 100 ezer forint volt az összdíjazás, és Dénes Tibor a VUK SE tenisz szakosztályának vezetője elmondta, hogy itt különösen rangos mezőny gyűlt össze. Mindenképp szükség lenne több ilyen megmérettetésre, mert ez garantálhatná például említett élversenyzőnk fejlődését, aki a magyar ranglistán jelenleg az előkelő harmincegyedik helyen áll.