Három éremmel gazdagodott százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub a július végi, nemzetközi mezőnnyel rajtolt ölbői Kőris Kupa modellvitorlás versenyen – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.
Ami a pénteki nap krónikáját illet, az F5-M hajóosztályban 2 szlovák és 8 magyar versenyző kezdte a versenyt – immár harmadszorra nem messze az F5-E futam helyszínétől, mert ezeknek a hajóknak nagyon hosszú az alul lévő tőkesúlya.
A pályát a bányató hosszanti partjával párhuzamosan jelölték ki, aminek az iránya a nap folyamán nem is változott.
A mezőny az első rajtott "A ½" szélerővel kezdte meg, ami sajnos a futam végére teljesen leállt, aminek nem is volt jelentősége, mert egy hosszabb műszaki probléma állt elő.
A szünet után beállni látszott a szélerő – "A ½" és "A 1/4" között mozgott –, ami kitartott a verseny végéig. A jól szélerő és a stabilan kijelölt pálya okán ezen a napon 20 futamot teljesített a 10 kapitány; a mezőnyben 3 swing- rigges hajó is szelte a habokat.
Szombaton az F5-E/IOM hajóosztályban horvát versenyzők is bejelentkeztek a szlovákok és a magyarok mellé, így 20 fő várta az első rajtot, amely során a nagy létszám miatt két csoportra osztották a HMS rendszerben a mezőnyt.
Hasonlóan az előző naphoz, ekkor is "A ½" és "A1/4" szálerő között kezdett a mezőny, majd a délutáni futamok "A ¼" és "A tető" között zajlottak. Az erős szélnek és a befújásoknak köszönhetően sok megismételt rajt volt a kiugrások miatt.
Ezen napon 11 A és B csoport futam teljesült – ha nem lett volna két csoport, akkor 22 etapot kellett volna lebonyolítani.
A már hagyománnyá váló szombat esti programot szerveztek a vendéglátók – teke bajnokságon engedték ki a versenyzők a fárad gőzt – meleg szendvicses vacsi és finom sütik mellett.
Vasárnap 9.30-ra volt meghirdetve az első futam; egy kicsit ijesztő volt a vízfelület a teljes szélcsend miatt.
A pálya az előző napihoz képest ellentétes irányú volt, sebaj, "türelem rózsát terem".
A "rózsa" meg is érkezett fél tizenegykor "A3/4" szélerővel, maradt is délig, majd felerősödött "A3/4" és "A tető" közé, sűrű befújásokkal, ahol már néha szükség lett volna B vitorlázatra. Ami késik, nem múlik, meg is érkezett az utolsó 4 futamra a szél erősödés "B ¾" és "B tető" közé; mindenkinél gyors vitorla csere, és mehetett tovább a mezőny.
Az utolsó két futamra "C ¼" erősödés jött, azonban itt már nem cseréltek vitorlát, de volt két hajó, amelyek C vitorlázattal mentek. Ki tudja, mi lett volna, ha tovább tartott volna a verseny...
Az idő rövidsége, és a késői kezdés miatt ezen a napon 6 futam állt a versenyzők mögött mindkét csoportban.
Ebben a hajóosztályban három 3D-s nyomtatású hajó is részt vett, ebből kettő már szerepelt az előző versenyeken. A harmadik, Csontos Pál, BANANA fantázia nevű új hajója nem is ment olyan rosszul!
Battai eredmények:
F5-M – 10 fő – 20 futam: III. Garay György
F5-E/IOM – 20 fő – 17 futam: II. Garay György, III. Illés Zoltán