A lakosságot nem veszélyeztette a Visegrád melletti üzemben keletkezett tűz!

Hat személy sérült meg kedden reggel, amikor tűz ütött ki Visegrád mellett a bányatelepen a Faipari Kft egyik raktárhelyiségében. A 200 négyzetméteres helységben keletkezett tüzet az első információk szerint az ott dolgozók próbálták meg eloltani, ekkor sérült meg hat személy, akik első-, illetve másodfokú, de nem súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Közülük kettőt az esztergomi kórházba, négyet pedig a budapesti Szent István Kórházba szállítottak.
A szentendrei tűzoltók fél kilenc körül kapták a riasztást, akik nagy erőkkel vonultak a helyszínre és tíz óra után megfékezték a lángokat, jelenleg már az utómunkák tartanak.
Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke a tűzesettel kapcsolatban tájékozódott a visegrádi polgármesternél, illetve a katasztrófavédelem illetékeseinél. Eszerint a kiégett raktárban hígítókat, festékanyagokat és faanyagot tároltak. Az égésük során olyan anyag nem került a levegőbe, ami a település lakosságára veszélyt jelentehetett volna. A telep egyébként is viszonylag távol esik a város lakott területétől, így a tűzeset miatt Visegrád lakosságát semmiféle veszély nem fenyegette.

Budapest, 2006. 11.14. - 10 óra 50

Tisztelettel:

Kempf Károly Ignác
Sajtófőnök
06-20-912-3112
kempf.karoly@pestmegye.hu

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák