Egy százalék a kis VUK-nak

  • SPORT
  • 2005-01-17
  • Írta: KGL
  • 425 megtekintés

Ha azt mondom, hipp, hopp, jön Vuk, akkor Magyarországon elsőre a rajzfilm híres rókája ugrik be, aki a „Vadászom, utamból kotródj!” mottó kezdőbetűi alapján kapta a nevét. Százhalombattán azonban mára ugyanúgy beugorhat a Városi Utánpótlásért Közhasznú Sport Egyesület, ami már önmagában elismertséget jelent. A „kis” VUK SE-ben igen szépen gyarapodik a sportolók létszáma. Erről a közelmúltban meggyőződhettünk a Városi Szabadidő Központban tartott fényképezkedés során. Katona István elnökkel beszélgettünk.

- Jelenleg pontosan hány gyermek, illetve fiatal sportol önöknél?
- Megközelítőleg négyszáz, de a nyári táborok és egyéb rendezvények idején ez a szám relatíve magasabb. Ilyenkor jóval több diákkal, mintegy hétszáz-nyolcszázzal is kapcsolatba kerülünk, és mozgási lehetőséget teremtünk nekik. Hogy most pontosan hányan vannak itt a közös fotó elkészítése céljából, azt meg ne kérdezze, de gondolom, tapasztalja, hogy lépni is alig lehet a csarnokban, ahová természetesen elkísérték csemetéiket a szülők is.

- A szülők büszkék is lehetnek gyermekeikre a szép eredményeik miatt.
- Ezt így gondolom én is, mert a lehetőségeinkhez mérten remekül szerepeltek 2004-ben a labdarúgók, az úszók, a férfi és női kézilabdázók, valamint a triatlonosok és a teniszezők is. De nemcsak erre lehetünk büszkék, hisz nem pusztán az eredmények minősítik a munkánkat, hanem az is, hogy egy igazán jó közösség jött létre, ahol minden edző és testnevelő tudása legjavát adva végzi a dolgát, ahol a gyermekek alig várják a következő edzést és versenyt, ahova a szülők szívesen hozzák el féltett kincseiket, mert tudják, hogy itt csak jót tanulhatnak és biztosított egészséges fejlődésük. Persze, akad azért még tennivaló, hogy ennél is szebb lehessen az összkép, de ezek a teendők nem a szellemi, hanem sokkal inkább az anyagi természetű dolgokra vonatkoznak.

- Mennyiből gazdálkodik éves szinten a VUK SE?
- Egyesületünk költségvetése több lábon áll, és ki kell, hogy emeljem, hogy legfőbb támasza Százhalombatta Város Önkormányzata, amely 28 millió forintot biztosít számunkra e célra. E mellett természetesen vannak szponzori és egyéb bevételeink is, és igyekszünk minden lehetséges pályázati forrást is megragadni. A támogatóinktól érkező mintegy 10 milliós összeg ellenére nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a szülők is óriási anyagi áldozatot hoznak a gyermekeikért, illetve az egyesületért, és tulajdonképpen e tekintetben mindenki ott segít a VUK SE-nek, ahol csak tud.

- Visszatérve a Városi Önkormányzatra, úgy tudom, hogy a battai képviselők nemrég egy másik rendkívül kedvező döntést is hoztak a VUK SE, ezen keresztül pedig, a helyi sportélet számára.
- Az Óvárosi Sportközpontra gondol?

- Igen.
- Ezzel kapcsolatban ismételten a köszönetünket szeretnénk kifejezni a városatyáknak, hiszen azzal, hogy a VUK SE tíz évre megkapta üzemeltetésre az Óvárosi Sportközpontot, végre igazi otthonra találhat. Külön öröm, hogy ehhez évi 5 millió forintos inflációkövető támogatást is biztosít a testület, amely egyébként ellenszavazat nélkül hozta meg a döntését, és ez úgy hiszem, jól példázza az összefogást, és a nálunk zajló sportszakmai munka elismerését.

- A Halom Tv-ben, ha jól emlékszem, úgy nyilatkozott, hogy az Óvárosi Sportcentrumban szeretnének tető alá hozni egy VUK-székházat is?
- Jól emlékszik, és arról is szóltam, hogy leginkább azt szeretnénk elérni, hogy ott valóban minden szakosztályunk otthonra leljen, és, kulturált szabadidős tevékenységet biztosíthassunk mindenki számára. Mi ugyanis nem kizárólag az élsportra helyezzük a hangsúlyt, hanem sokkal inkább arra, hogy edzettek, jó kedélyűek, egészségesek legyenek a gyermekeink.

- Ehhez pedig – ne haragudjon meg a rajzfilmes hasonlatért – még a kis Vuknak is elkél a további segítség?
- Hát, persze! A mostani fotózás bevallom egy kicsit figyelemfelhívó jellegű is. Amellett, hogy így egyszerre együtt van minden szakosztályunk, azaz a közösség, szeretnénk valamelyest kampányolni a százhalombattaiak támogatásáért. Minden itt élő és adózó lakos felajánlhatja a személyi jövedelemadójának egy százalékát, amelyről szabadon rendelkezhet. Egy évvel ezelőtt hozzávetőleg ez plusz százmillió forintot jelenthetett volna itt helyben a nemes célokért, de ennek sajnos csak a töredékéről döntöttek a battaiak. A VUK SE azt szeretné, ha idén, amikor erre lehetőség nyílik, senki se felejtkezzen el erről! Szeretnénk, ha minél többen tudnák, hogy minden egyes forint, amelyet nekünk adnak, jó helyre kerül, és gyermekeink nevelésére, öltöztetésére, egészségük megőrzésére fordítjuk azt! Ha segítenek, úgy vélem, a kis VUK SE-ből idővel még sportosabb, érettebb nagy VUK válhat. A százhalombattaiak egy százalékos felajánlásait már előre is köszönöm magam és sport egyesületünk nevében!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák