A VUK SE kiválósága lett az év középtávú triatlonista hölgye 2023-ban

  • SPORT
  • 2024-03-01
  • 1046 megtekintés
  • img
  • img
  • img

Koronika Judit a tavalyi középtávú országos bajnokságon abszolút első helyen érkezett be a nők között, a tatai Old Lake Man középtávú versenyén és a szombathelyi Vasi Vasember olimpiai távú versenyén is diadalmasodott, illetve élete első Ironman (hosszútávú) versenyén Podersdorfban pedig második lett.

Gyönyörű eredménysor, nagyon büszkék vagyunk rá. Ezzel kiérdemelte a címben említett elismerést, melyet a Magyar Triatlon Szövetség ítélt neki oda.


Judit 10 éves kora óta triatlonozik, gyerekként a középmezőnyben volt, ezért nem is kapott akkoriban kiemelt figyelmet. Sopronban kezdte pályafutását, majd az egyetem alatt a Polythlonhoz csatlakozott. 2019 óta versenyez a Százhalombattai VUK SE színeiben. Komoly eredményei felnőttként kezdtek jönni, amikor is megmutatkozott az, hogy Judit – Csomor Erika edző szavai szerint – őserő. Volt középtávú világbajnokságon TOP 10-es korosztályos eredménye is. De talán a tavalyi év volt számára a legörömtelibb, hiszen a 9 óra 40 perces Ironman eredménye tiszteletet parancsoló illetve a Magyar Triatlon Szövetség díja pedig nagy elismerés számára.


Célja, hogy mindaddig folytassa ezt a gyönyörű és nehéz sportot, amíg a teste megengedi. Pályafutása komoly tanulságokkal szolgálhat az utánpótlás edzők számára. A gyerekek sokszor már tizenévesen nagy edzésterhelést kapnak; akinek ebből nem jön ki eredmény, azt leírják, nem foglalkoznak úgy vele. Pedig ha türelmesen várnának arra, hogy a saját ütemében fejlődjön minden kis sportoló, sokkal többen megmaradnának az élsportban. Hiszen Judit is felnőttként tudta hozni a remek helyezéseket. A VUK SE triatlon szakosztályában Csomor Erika védőszárnyai alatt edzenek a gyerekek. Az, aki fejben illetve fizikailag megerősödik annyira, hogy már egyéni edzéstervet és versenytervet kapjon, átkerül a versenyző csoportba. Itt Roman Thurauer személyre szabottan, komoly fizikai felmérések alapján (futás, úszás, bicikli) állítja össze napról napra az edzéseiket, melyeket szorosan nyomon követ. Ekkor már napi 2-3 edzés van, hétvégén is, heti 1 nap a pihenő; ehhez a terheléshez meg kell érni. Van, akinél ez korábban, van, akinél később, és van akinél soha nem következik be - akkor megmarad egy jó amatőrnek, akit reméljük, egész életében végigkísér a sport. Csak türelem!


 VUK SE

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák