Az előzetes nevezéshez képest 2 fővel kevesebb versenyző állt az irányító felületen a 2023-as modellvitorlás Tata Kupán az RG 65 hajóosztályban július 15-én. A versenyről Kunvári Sándor, a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub tagja küldött beszámolót.
Az idő remek volt, jobbat nem is lehetett volna kívánni, "A tetős" szél, hét ágra sütő nap és a szél által felkorbácsolt nagy hullámú tatai Öreg-tó!
Az első futamra A riggekkel került sor, de a második futamra és az utána következő 7 futamra már B riggekkel voltak felszerelve a hajók, a nagy hullámok miatt alig látszottak ki a vízből a hajótestek.
6 futammal a hátuk mögött kezdték meg az ebédszünetet a kapitányok.
Ebéd után csendesedett vissza a szélerő "A tető", illetve "A ¾"-re, ami lehetővé tette az A riggek használatát.
A verseny befejezéséig, 15 óráig még 9 futamot teljesített a megnyirbált mezőny, ugyanis a szél és a nagy hullámok több műszaki problémát hozott elő, amiket a következő versenyekre ki kell majd javítani. Volt elektromos probléma, valamint sok víz a hajótestekben, amire a versenyzők nem találtak magyarázatot.
A 2023-as Tata Kupa RG65 hajóosztály battai eredményei 15 futam után:
III. Kunvári Sándor, V. Schulek János, VI. Gergely András