Magyar Bajnoki érmek a Dunafüredi Vízisport Klub fiataljaitól

  • SPORT
  • 2023-06-04
  • 1155 megtekintés
  • img
  • img
  • img

A Dunafüredi Vízisport Klub 27 sportolóval vett részt Győrben a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságon május 26-28-a között, ami a síkvízi bajnokság mellett az év második legfontosabb verseny a fiatalok számára.

A verseny három napja alatt az U10-esektől kezdve egészen a felnőttekig minden korosztály megmérette magát. Ahogy minden évben, idén is a Maraton Magyar Bajnokság volt az első igazi erőpróba az évben, ahol a fiatalok felmérhették, hogy hogyan sikerült a felkészülés a versenyszezonra, mekkorát sikerült előre lépni a téli és a tavaszi alapozás során, ki hol áll jelenleg a korosztályában.


Klubunk versenyzői közül a legkiemelkedőbb eredményt Csapó Csanád érte el, aki az U13-asok MK1-es 10 kilométeres futamában második helyen ért célba, ellenfele csupán az utolsó métereken tudott ellépni tőle. Az U14-es fiúk K1-es futamában Varga Dávid a hatodik helyen ért célba.


A Maraton Magyar Bajnokságon nem csak a sportolók versenyeznek egymással, hanem a klubok is; az első tíz helyezett bajnoki pontokat kap, amik alapján az év végén kialakul a bajnoki pontverseny eredménye.


A Dunafüredi Vízisport Klub pontszerző versenyzői:

2. hely Csapó Csanád (MK1 U13 10 km)

6. hely Varga Dávid (K1 U14 10 km)

7. hely Bán Péter (K1 U16 15 km)

8. hely Hujber Zsombor, Süvegjártó Csanád (MK2 U13 10km)

9. hely Angyal Bence (K1 U13 10 km)

10. hely Józsa Mátyás, Szépfalvi Levente (MK2 U12 5 km)

10. hely Hancsovszki Áron (MK1 U11 5 km)


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás