Újabb modellvitorlás győzelem és ezüstérem

  • SPORT
  • 2021-10-18
  • 845 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Két érmet és több jó helyezést is begyűjtött a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub a balatonföldvári Balaton Kupán az RG 65 hajóosztályban október 16-án.



Az egyesület beszámolója szerint a megérkezéskor mindenkit meglepett a szemerkélő eső, ami azonban hamar elállt. A gyenge szél miatt a tervezett 15 helyett, csak 6 futamos lett a verseny. Az első nagyon gyenge szélben indult, épp csak becsurogtak a hajók a célba.

Teljes szélcsend következett, majd 12 óra után megélénkült a fuvallat, a délutáni öt futamból egy nagyon jó, "A" közepest tudott teljesíteni a mezőny, míg a többit már gyenge szél jellemezte. Igaz, mindenkinek egyformán fúj a szél és ennek kell megfelelni – szokta mondani a Forrai István, aki jelen volt a mostani versenyen.

Teljes szélcsend állt be du. 3 órakor-kor, és a főbíró Forrai Csaba le is fújta a rendezvényt, mint később kiderült, jól döntött.

Ezen a versenyen vett először részt Illés Zoltán fia, aki remélhetőleg, folyatja a továbbiakban, illetve Gergely András is először ismerkedett új hajójával.

Battai eredmények: I. Molnár Imre, II. Forrai Csaba, IV. Gergely András, V.Kunvári Sándor, VI. Illés Zoltán, VII. Horváth Imre, VIII. Horváth Ádám



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák