- Néha úgy tűnt, vége szakad a tiltás időszakának – meséli. – Amikor Nagy Imre lett a miniszterelnök, megváltozott a légkör, szabadabb idők következtek. 1956-tól már megjelenhettek verseim, a tiltás helyét átvette a tűrés. A gróf úr télikabátja című novellámat 1956. októberének elején Mádi Szabó Gábor olvasta fel a rádióban, ennek hatására az Esti Budapest is meg akarta jelentetni. Az október 28-i számban lett volna benne, addigra azonban megszűnt az újság.

- Költőként kezdte a pályafutását, az utóbbi időben pedig inkább a prózában jeleskedik. Költőnek vagy írónak tartja magát?
- Költőnek is, írónak is. Nem szoktam beszélni róla, de drámákat is írtam, például A két Rófics – világhelyzet a XX. században című darabomat elvittem a Thália Színházba, Keres Emil pedig úgy ítélte meg, hogy nagyon jó, de inkább egy zenés színház műsorára illene. Nem vittem tovább, pedig érdekes volt a témája: az egyik Rófics Magyarországon él, a másik nyugaton, a határsorompónál találkoznak és beszélgetnek. Mindegyik bírálja a saját rendszerét, végül persze nem lépik át a határt, mindenki éli tovább az addigi életét. Másik drámám, a Segesvár című, amelyet 1971-ben írtam, és a nyolcvanas évek végén játszódik. A helyszín Segesvár, ahol a Magyar Tudományos Akadémia kísérleteket folytat. Egy eljárással feltámasztják mindazokat, akik csatában haltak meg, köztük Petőfit is. Abszurd dráma, amelynek a befejezése is abszurd: ismét megölik Petőfit. Az önkéntes című kétfelvonásos darab egy megtörtént esetet dolgoz fel. 1944. tavaszán egy tizennyolc éves fiú önként jelentkezik katonának. A kiképzés után elindul velük a vonat a frontra, közben Szolnokon megállnak egy órára. A fiú kedvese ott dolgozik egy gazdag családnál, leszáll a vonatról, hogy felkeresse. Egy félreértés miatt (betörőnek nézik) letartóztatják, és bár később tisztázódik a helyzet, lemarad a vonatról. Katonaszökevényként állítják bíróság elé, halálra ítélik és kivégzik. A gróf úr télikabátja című novellámnak is van egy színpadi változata, de akárcsak a többi drámámat, ezt sem állították soha színpadra.

Kitüntetéseivel tele egy szekrény, tizenkét iratrendezőben őrzi a dokumentumokat: családi iratokat, amelyek egyebek mellett azt is tanúsítják, hogy mind Ady Endrével, mind pedig a Bethlen-családdal rokonságban áll. Leveleket is rejtenek a gyűjtők, híres emberek hozzá írt sorait. Alig akad olyan író, költő, újságíró, művész vagy politikus, akit Bíró András nem ismer, nagyon sokan megfordultak nála, régebben Budapesten, az utóbbi évtizedekben pedig az érdi házban. Vendégkönyvének bejegyzései is erről tanúskodnak. Hofi például csak annyit írt bele: „A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Bárcsak így lenne!”
Kapcsolatrendszerét mindig a jó célok érdekében használta fel. Így akkor, amikor lapengedélyt kellett szerezni A kutya című újságra.

- A hatvanas években a Magyar mezőgazdaságnál dolgoztam – mondja -, egyebek mellett kutyakiálításokra is jártam. Egyszer megkérdezte tőlem a MEOE elnöke, nem akarnék-e egy kutyaújságot szerkeszteni. Azt válaszoltam rá, hogy nagyon szívesen elvállalnám. Kiderült, hogy több mint tíz éve próbálnak engedélyt szerezni egy ilyen lapra, de nem jártak sikerrel, mert abban az időben a kutya a kispolgári életformát szimbolizálta. Kértem egy hét gondolkodási időt, ez idő alatt kiderítettem, melyik minisztereknek vannak kutyái, és mindegyiket megkerestem, kérve, hogy támogassák a lap megjelentetését. Az ötlet bevált, néhány nap múlva a tájékoztatási hivatal elnöke felhívta a MEOE elnökét, hogy adja be a kérelmet, mert anélkül nem adhatnak engedélyt. 1965-től jelent meg A kutya, nagyon népszerű volt, 15 ezer példánnyal indult, és tíz év múlva hetvenezres példányszámmal adtam át az utódomnak.

- Közben különféle okleveleket szerzett, ha jól tudom, kinológusi képzettséggel is rendelkezik. Miért volt erre szüksége?
- Mégiscsak A kutya főszerkesztője voltam, kellett értenem a kutyákhoz. Egy évig jártam egy tanfolyamra, ahol megszereztem a magyar pásztorkutyák küllembírája képzettséget, mindent megtanultam ezekről a fajtákról az eredetüktől a csontfelépítésükig. De más jogosítványaim is vannak, például vizsgázott előadóművész és műsorközlő vagyok, sokat jártam is az országot, műsort vezettem, a saját verseimet mondtam el. A tudás mindig fontos volt számomra. Nem a tanulás, mert az iskolában nem tartoztam a legjobbak közé, de ami érdekelt, abban kitartó voltam. 72 évesen vásároltam az első számítógépemet, és megtanultam dolgozni rajta. Nagy segítség a munkában, mert természetesen most is dolgozom. Most írom apám regényét, Száz év árnyékban, kevés napsütéssel a címe. Készül a Házak, lakások, hajlékok című regényes korrajz, azokat a helyeket követem végig, ahol laktam, és köréjük építem a visszaemlékezéseimet. Szeretném megjelentetni azt a naplót, amely 35 évvel ezelőtt született egy öt országot érintő, 6000 kilométeres nyugat-európai utazáson, végig a feleségem vezetett, nemzetközik kutyakiállításokon vettünk részt. Kiadásra vár a Hat évtized versei című kötetem, és egy összeállítás azokról a híres emberekről, akikkel 1933 és 2005 között találkoztam. Sok a tennivalóm, hiszen 1982-ig egykönyves író voltam, azóta 24 művem jelent meg közel harminc kiadásban. Mindezt nem érhettem volna el feleségem, Mária segítsége nélkül, aki a legfőbb lektorom, és önfeláldozóan egyengette előttem az utat.

Mesél, mesél, mesél. Tele van anekdotákkal, mindenütt ott volt, ahol történt valami, és mindenre emlékszik. Mindig megtudunk róla valamit, amit addig nem, például azt, hogy 1991-ben ő volt az Érdi Újság első főszerkesztője, majd megjelentette az Érdi Polgár című lapot, amely pénzhiány miatt a nyolcadik szám után megszűnt. Politikamentes, szigorúan közéleti újság volt, később többen meg szerették volna venni tőle a kiadói jogot, de nem adta, mondván, maradjon csak meg az Érdi Polgár olyannak, amilyen volt, ne váljon a politika eszközévé. Többször megkeresték, hogy vállaljon közéleti szerepet. Lehetett volna országgyűlési képviselő, polgármester, helyi képviselő, de nem vonzotta a lehetőség. Civil akart maradni, szabadon gondolkodó ember.
Mint mondja, ha újra harminc éves lenne, akkor is ugyanazt az életet választaná, amit élt, semmit sem tenne másként. Az élettől éveket szeretne még, minél többet, hogy legyen ideje minden tervét megvalósítani. Terve pedig van bőven, még legalább száz évre való…

---

ŐRZÖM A TÜZET

Őrzöm a tüzet a hamu alatt,
a jobb időkre váró parazsat,
ezt a nagy kínnal rakott tűzhelyet,
amelyből egyszer lángos fény fakad.

Őrzöm a tüzet a hamu alatt,
benne szunnyadoz ezer gondolat,
jobbító szándék, mely most megreked
és láncra fűzött ezer akarat.

Őrzöm a tüzet a hamu alatt…
Őrizzed te is, ne hagyd magadat
eltéríteni attól, ami szent,
ha az őrzésbe szíved is szakad!

Az emberséget őrzöm, a hitet,
egy hazát őrzök, benne a szíved,
munkád, szerelmed s mindent, ami szép,
miért küzdöttünk ezredév alatt.

Őrzöm a tüzet a hamu alatt,
őrizzed te is, ne hagyd magadat,
s ha jő a nap, mert el kell jönnie,
majd együtt szítjuk föl a parazsat!

Budapest, 1958. október

(A néma szózat, a Könyörgés, az Őrzöm a tüzet című versem másokkal együtt – érhető okok miatt – fiókban maradt. A Kolozsvárott működő TINIVÁR Kiadó jelentette meg őket HOLT ANGYALOK címmel 1994-ben. A vám lebonyolítását és az összeg kifizetését Pataki János cukrászmester barátom vállalta magára.)