Nagy küzdelemben vereség

  • SPORT
  • 2021-05-08
  • 442 megtekintés

30-27-re kikapott idegenben a Százhalombattai KE II-DKSK a Mogyoródtól a Megyei I. osztályú férfi felnőtt kézilabda bajnokságban május 6-án. Koller János edző értékelte a találkozót.

A papírforma szerint mi voltunk az esélyesebbek a győzelemre.

Az első félidő 15. percéig úgy tűnt ez lehetséges is, azonban ekkor" elszakadt a cérna" és sokat hibáztunk támadásban és védekezésben egyaránt, így produkáltunk egy 1:11- szériát, és ennek következtében kilenc gólos hátránnyal mentünk a félidőben pihenőre (18:9).


A második játékrészre összeszedtük magunkat, fegyelmezettebben támadtunk és feszesebben védekeztünk, így az 53. percben már csak két gól volt a különbség, és nálunk volt a labda.

Sajnos ekkor megint jöttek a hibák és a végén három góllal alul maradtunk (30-27).


A második félidőben mutatott játékért mindenképpen dicséret illeti a csapatot, hiszen mindezt majdnem minimum létszámmal értük el.


SZKE II-DKSK:  Homonnay, (kapus), Komáromi 5, Koncsár Gábor 3, Koncsár Gergely 3, Minárovits 2, Tobola  2, Major O. 6, Csere: Varga I. 2, Matos 4,

edző: Koller János


Következő hazai mérkőzés:

2021.05.16. vasárnap, 15.00 Százhalombatta, SZKE II-DKSK – Szigetszentmiklós III


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák