Budaörs Város Önkormányzata 24 fős testületében 11 fővel az MSZP-SZDSZ frakció a legnagyobb. Eggyel kevesebbet, 10 képviselőt tudhat maga mögött a FIdesz-KDNP frakció, míg a Budaörsi Vállalkozók Egyesülete három emberrel képviselteti magát. Bár a vállalkozók a kampány során még arról beszéltek, hogy nem kívánnak politizálni, néhány nappal ezelőtt bejelentették: a Fidesz-KDNP frakcióval lépnek koalícióra.
Wittinghoff Tamás polgármester már a választás éjszakáján megkezdte a tárgyalásokat a két frakcióval, ám - mint a képviselőtestület alakuló ülésén elmondta -, egyelőre nem fogadták el ajánlatait, sem az alpolgármesteri helyekkel, sem a bizottságok összetételével kapcsolatban. Ez utóbbira azt javasolta, hogy közel azonos számú képviselő legyen valamennyi bizottságban, így folyamatos egyeztetésre és megállapodásra lennének kényszerítve a politikai erők. Ezzel szemben az ellenzéktől eddig csak olyan, elfogadhatatlan felvetések hangzottak el, amelyek azt sejtetik, hogy kizárólagosságra törekszenek - fogalmazott a polgármester. A városvezető attól tart, hogy az eddig sikeresen működő önkormányzatban megtorpanhat a már megszokott nagy ütemű fejlődés. Reményét fejezte ki, hogy a vállalkozók tartják magukat a kampányban tett ígéreteikhez, és politikai küzdelem helyett a város fejlesztésére koncentrálnak.
Wittinghoff ígéretesnek tartja a város gazdasági kilátásait, az iparűzési adóbevételek idén is tovább növekedtek és reálisan számolhatnak uniós támogatásokkal is, amelyeket például a közlekedésfejlesztés területén szeretnének felhasználni.
A polgármesteri programismertetőt követő csütörtöki szavazáson, amely a város első emberének illetményéről, illetve költségtérítéséről szólt, egy képviselői módosító javaslat nyomán a költségtérítés mértékét az eddigi 30 százalékról 20 százalékra csökkentették – tájékoztatott a budaörsi polgármester szóvivője.