Nyílt napok keretében nyitotta meg kapuit az Óvárosban Százhalombatta új sportlétesítménye, a Fáraó Sportcentrum szeptember 16-17-én.
A központban négy fallabda (sqvash) pálya, két bowling-pálya, kondicionálóterem, infra- és finn szauna, aerobik-terem, mini teremfoci-pálya (torinó kapukkal a gyerekek számára) és asztalitenisz lehetőség áll a vendégek rendelkezésére. Az előtérben büfé és kávézó szolgálja a kényelmet, pihenést. Az épület előtt húsz férőhelyes biztonságos parkoló áll rendelkezésre.
Az épület tulajdonosa és üzemeltetője a KHEOPSZ 2000 Kft. A sportcentrum vezetője Papp Zoltán Csaba, aki 1975 óta él Százhalombattán, és 2003-tól a Magyar Fallabda Szövetség főtitkára. Ő alakította meg 2001 októberében a Százhalombattai T-Vonal Fallabda Egyesületet.
Az egyesületnek több mint 40 igazolt versenyzője van, három férfi csapat indul évente az országos bajnokságban, ebből egy a másod osztályban, kettő a negyed osztály versenyeiben vesz részt. Eddigi legjobb eredményüket az elmúlt évben szerezték: az OB. II. osztályban 3. helyezést értek el, amit ebben a bajnoki évben (2006-2007) szeretnének túlszárnyalni.
A 2006/2007-es szezon idénynyitó mérkőzését hazai pályán október 8-án, 10 órakor kezdi a T-Vonal SC. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők.
Résztvevő csapatok: CITY SC, Szombathelyi Öntőde, Second Wind Head, T-Vonal SC.
Az Országos Bajnokság II. osztályú küzdelmeit ebben a bajnoki évben 8 csapattal, 2x4-es csoportban rendezi meg a Magyar Fallabda Szövetség, oda-visszavágó alapon.
Az őszi forduló Százhalombattán október 8-án lesz, a tavaszi februárban Budapesten. Májusban, a rájátszásban dől el, hogy a két csoportból melyik a legjobb csapat. Az OB I-be egy csapat jut fel, remélhetőleg a battai.
Papp Zoltán Csaba elmondta, szeretnének az általános iskolásoknak a délutáni órákban ingyenes oktatást biztosítani, és az ügyes, tehetséges gyerekeket kiválasztani az utánpótlás számára. Rajtuk kívül várják a tehetséges amatőrök jelentkezését is, akik szeretnének egy Magyarországon új és fiatal sportággal – a fallabdával megismerkedni.