Labdarúgó évzáró

  • SPORT
  • 2020-06-15
  • 1740 megtekintés
  • img

Különleges évzárót tartott a Százhalombattai VUK SE U16-os labdarúgócsapata június 11-én az óvárosi sportpályán.

Mivel a bajnokságot a járványhelyzet miatt félbeszakította a megyei szövetség, nem hirdettek győztest a 2019/20-as szezonban, ami a fiúk számára, akik  százszázalékos teljesítménnyel álltak a tabellán, hatalmas csalódás volt. A szülők szerették volna, ha a teljesítményük nem merül feledésbe, ezért rendhagyó évzárón látták vendégül a csapat tagjait, sőt, érmekkel, oklevelekkel is meglepték őket, valamint edzőjüket.


Az ünnepségen részt vett Szabó Gábor képviselő, aki több hazai mérkőzésen együtt szurkolt az összetartó szülői gárdával, és örömmel vállalta a felkérést, hogy a jelképes aranyérmeket átadja a fiataloknak.


Héring Gyula edző elmondta: nagyon szép és egyben nehéz feladat ilyen jó képességű játékosokból hétről hétre kihozni a maximumot, de véleménye szerint a srácok őszi teljesítménye minden elismerést megérdemel. Az eredmények megmutatták, hogy a VUK SE labdarúgó szakosztályában folyó munkának mindig beérik a gyümölcse. Örömét fejezte ki, hogy a korlátozások feloldása után teljes létszámmal kezdhették el az edzésmunkát. Bízik benne, hogy a gárda a következő szezonban is együtt marad és hasonló eredményeket ér el a jövő évi bajnokságban.


A képen balról jobbra: hátsó sor: Krójer Domonkos, Tóth Szabolcs, Sándor Bence, Héring Gyula (edző), Farkasházi Ádám, Szabó Gábor (önkormányzati képviselő); középső sor: Forintos Dávid, Szacski Máté, Nagy András, Ősze Levente, Veszelka Tamás; első sor: Bakó László, Nagy Ákos, Süller Zalán, Mazzag Márton; elöl: Kovács Norman (a csapat tagja még Kis Gergely, aki hiányzik a képről)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák