Kézilabdás teniszsiker

  • SPORT
  • 2020-06-12
  • 1653 megtekintés
  • img

Megnyerte a forgó páros kategóriát a Magyar Kézilabda Szövetség és a Nemzetközi Edzőképző Központ III. Kézilabdász Teniszversenyén Szabó Zoltán, százhalombattai edző, testneveléstanár, intézményvezető.  

A szenior korú kézilabdajátékosok országos tenisztornáját harmadik alkalommal rendezték meg június 6-án Budapesten. A sportesemény célja az egykori csapattársakkal és ellenfelekkel való találkozás, az aktív versenyzés során szerzett élmények felelevenítése.


Szabó Zoltán már diákként versenyzett kézilabdában és atlétikában, felnőtt játékosként NB IB-ben szerepelt. A tanítás mellett utánpótlás-kézilabdaedzőként tevékenykedett, majd a kilencvenes évek közepén – az akkori hazai teniszvilág egyik fellegvárának számító – Százhalombattán lett erőnléti edző. A sikeres tenisz éveket követően újra a kézilabda került szakmai pályája középpontjába, a battai utánpótlás fiú, valamint az érdi NB II-es női csapattal foglalkozott. Edzői tevékenységét akkor hagyta abba, amikor az Arany János Iskola igazgatója lett.


2013-ban az Év Testnevelőjének választotta a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete. Jelenleg a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola vezetője, egyházügyi tanácsnokként évek óta szervezi az ökumenikus sporttalálkozókat, szabadidejében rendszeresen teniszezik és versenyeken is részt vesz.  

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák