Skatepark - Ha elzavarnak, megyünk máshová

  • SPORT
  • 2020-06-09
  • Írta: CK
  • 2492 megtekintés
  • img

Százhalombattai fiatalok egy csoportja keresett meg minket azzal, hogy szeretnék, ha ismét lenne skatepark a városban. Utánajártunk, miért szűnt meg az extrém sportpark, és milyen feltételekkel lehetne újra létesíteni.

Az extrém sportpark a kétezres évek elején, magánkezdeményezésre jött létre a Városi Szabadidő Központ területén – mondta el Fekete László, az üzemeltető Sporthalom Kft. vezetője. Az ügyességi elemeket egy helyi vállalkozó készítette el és állította fel a pályán, amit a VSZK leaszfaltozott. Voltak időszakok, amikor nagyon népszerű volt a skatepark, sokan látogatták, sőt, versenyekre, bemutatókra, országos BMX-táborra is sor került. Mivel azonban egyesülettel nem rendelkezik városunkban a sportág, a létesítménynek gazdája sosem volt igazán, a használata pedig sok esetben nem volt rendeltetésszerű, illetve kulturált.  


Az ügyességi elemek lassan elhasználódtak, 2018-ban pedig a tervezett csarnoképítés miatt a skatepark területére helyezte át a teniszpályákat az önkormányzat.


Jó lenne, ha lenne a városban extrém sportpark, hiszen volt időszak, amikor látszott, hogy jelentős igény van rá – mondta el Fekete László. Ugyanakkor kérdéses, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a meglévő egyesületek támogatása is jelentősen lecsökkent, honnan lenne pénz a létrehozására és üzemeltetésére, karbantartására.


Az intézményvezető emellett azt is hangsúlyozta, hogy a kerékpáros és gördeszkás ügyességi pálya meglehetősen veszélyes üzem, és ezt a sportot – szabadidős elfoglaltságot – jellemzően nem azok a gyerekek, fiatalok űzik, akiket a szülők elkísérnek az edzésekre. Támogatni kellene őket, de a felelősség óriásai, a szabályszerű üzemeltetés pedig nagyon komoly feltételrendszert kíván.


A tizenöt éves Szigeti Zsombor, aki - barátai nevében is - levélben fordult szerkesztőségünkhöz, a SZISZKI-be jár. Társaival együtt nagyon szeret BMX-szezni, de nem igazán találnak ehhez megfelelő területet. Keresik a kopárabb helyeket, ahol nincs forgalom, de nem szeretnének akadályozni, zavarni senkit. "Ha elzavarnak minket, megyünk máshová. Éppen ezért lenne nagyon jó egy skatepark."


A fiatalok azt tervezik, hogy támogatókat gyűjtenek ügyük mellé, egyesületet alapítanak, és szponzorokat keresnek tervük megvalósításához. Minden segítséget, tanácsot szívesen fogadnak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák