Örömíjászok a régparkban

  • SPORT
  • 2019-10-21
  • Írta: CK
  • 1272 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Első alkalommal szervezett önállóan országos versenyt a Százhalombattai Íjászklub a Régészeti Parkban október 12-én. Az eseményen összesen közel kilencvenen vettek részt.

A klub eddig három versenyt szervezett városunkban az érdi egyesülettel közösen, mostanra azonban önállóan vállalták az előkészítés és lebonyolítás feladatait, amelyben a családtagok mellett a SZISZKI diákjai is segédkeztek a kötelező közösségi munka keretében.  


A sporteseményre mintegy ötven íjász érkezett az ország minden tájáról, és öt százhalombattai versenyző vett részt. Általában ennek a duplája szokott lenni a mezőny, de az érintett hétvégén több más helyszínen is rendeztek hasonló versenyeket.


Az "örömíjász" kifejezés a tágabb és megengedőbb szabályokra utal – mondta el Loós Attila elnök. Nincs életkori megkötés, nincs előírás az íj típusára, és a hagyományőrző öltözet sem kötelező. Az örömíjászversenyek értelemszerűen nem is hivatalosak, de érem, kupa, oklevél elismeréssel – továbbá szerencsés esetben szép élményekkel járnak. A százhalombattai rendezvényt a jó időnek és a viszonylag alacsonyabb létszámnak köszönhetően családias és vidám hangulat jellemezte és közös ebéd zárta. A szervezők bográcsban főtt étellel kínálták a résztvevőket. A programot a Régészeti Park párhuzamosan zajló szezonzáró családi napja is színesítette. Volt kézművesfoglalkozás, gyógynövényfelismerés és szabadtűzön készült őskori egytálétel. Minden korosztály találhatott magának érdekes elfoglaltságokat.


A battai íjászok remekül szerepeltek. Loós Máté az ifjúsági versenyzők, Battai Bálint a szeniorok, Sárdi István pedig a tradicionális felnőtt férfi íjászok mezőnyében szerzett első helyet.


A Százhalombattai Íjászklubban jelenleg húszan gyakorolják a történelmi sportágat, de az őszi-téli időszakban jellemzően megnövekszik a létszám. Az edzéseket vasárnaponként, 14 és 17 óra között tartják. Amikor nyitva van a Régészeti Park, ott gyakorolnak, az őszi-téli szünet alatt, vagyis novembertől az I-es iskolában találkoznak.  Kezdőfelszerelést mindenkinek biztosítanak. Gyerekek és felnőttek jelentkezését is szeretettel várják.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák