Augusztus utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Százhalombatta város Nagydíjáért kiírt, IX. Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Torna. A tornát Szabó Attila a helyi önkormányzat bizottság vezetője nyitotta meg. Technikai problémák miatt a helyi VUK SE csapata nem tudott indulni a tornán, ezért a Budatétény SE csapata mérkőzhetett meg a többiekkel. Nekik ezúton is köszönet, hogy ilyen rövid idő alatt képesek voltak versenyprogramjukat átalakítani.
A nyolc meghívott csapat két csoportban kezdte meg szereplését szombat reggel. Vasárnap délelőtt befejeződtek a sportszerűen lejátszott csoportmérkőzések és a közös ebédet követően került sor a helyosztókra.
A külföldi csapatok idén is Százhalombatta testvérvárosaiból érkeztek. A döntőbe jutásért vívott csoportmeccsek és a döntő magas színvonalúak voltak. A tornán végig remek időjárási körülmények között játszhattak a csapatok. Kivéve a döntőt, melyen a folyamatosan zuhogó eső alaposan megnehezítette a két jól felkészített csapat dolgát. Tavaly és az idén is ez a két csapat jutott a fináléba, melyet egy szerencsés gól döntött el.
A helyosztók eredményei:
7. helyért: Kóka-Vecsés – Budatétény SE 3-1
5. helyért: Mobila Sovata – Érdi Városi SE 5-1
3. helyért: Brzesku Miasto SC – PMLSZ U15 Válogatott 2-0
Döntő: Szanda Focisuli – Váci Városi SE 1-0
A torna végeredménye és a csapatok legjobbjai az edzők választása alapján:
1. Szanda Focisuli – Hunya Krisztián
2. Váci Városi LSE – Almási Walter
3. Brzesko – Gajewski Krystian
4. PMLSZ U15 – Balogh Zsolt
5. Szováta – Butiu Mihai
6. Érdi Városi SE – Minda Gábor
7. Kóka-Vecsés – Rettegi Krisztián
8. Budatétény SE – Sós Ádám
A szervezők által választott különdíjasok:
Legjobb mezőnyjátékos: ROTTEK PÉTER (Váci VLSE)
Legjobb kapus: POREMBSKI SŁAWOMIR (Brzesko)
Legjobb góllövő: SOMOGYI DÁVID (Szanda Focisuli), 7 gól
A legsportszerűbb csapatnak járó serleget az Budatétény SE vihette haza.
A díjakat Dr. Tüske László alpolgármester, Jakab Béla, a Pest Megyei LSZ elnöke, Mózner János PMLSZ utánpótlás instruktor, Dörnyei Tamás, a helyi Szabadidő Központ műszaki vezetője és Fazekas László főszervező, a PMLSZ alelnöke adta át.
A szervezők ezúton is köszönik a helyi vállalkozóknak és magánszemélyeknek, a Pest Megyei Önkormányzatnak, Százhalombatta Önkormányzatának, a PMLSZ Utánpótlás Bizottságának a torna megrendezéséhez nyújtott anyagi és egyéb támogatásukat. Továbbá köszönik a Városi Szabadidő Központ vezetőinek és dolgozóinak a remekül előkészített pályákat.
A jövő évben, immár a jubileumi, X. Nemzetközi Tornára (2007. augusztus 25-26.) mindenkit visszavárunk.