- Hol landol majd a repülőgép az Egyesült Államokban?
- Savannahban, mert az ottani egyetemre vettek föl ösztöndíjasként.

- Melyik szakra jelentkeztél?
- Három szak, a nemzetközi kapcsolatok, a pszichológia és a kommunikáció közül választhattam, és az utóbbi mellé tettem le a voksomat.

- Ezek szerint lehet, hogy rövidesen kollégaként köszönthetlek majd?
- No, ez azért korántsem biztos, és jócskán odébb van még. Az első félévben csak angolt fogok tanulni.

- Gondolom, azért a nyelvtanulást nem a nulláról kezded.
- Abszolút nem, a középiskolában jól ment az angol. Év végén ötöst kaptam, bár az érettségim csak négyesre sikerült. Nagyjából anyanyelvi szintre kellene eljutnom, hogy megfeleljek majd az egyetemi vizsgáknak.

- Nem lehet, hogy ha jól teniszezel az egyetemi csapatban, akkor elnézőbbek lesznek veled a szigorlatokon?
- Nem tudom, de az, biztos, hogy nagyon igyekeznem kell majd a tanulással.

- Mindez bizonyára a teniszre hatványozottan igaz.
- Persze, de kinn ehhez az itthoniakkal ellentétben maximálisan adottak a feltételek.

- Honnan tudod ezt ilyen biztosan?
- Két barátnőmtől is, illetőleg Golopencza Zsófiától, aki rengeteget segített a kijutáshoz. Ő mellesleg anno az „Év egyetemi játékosa” is volt, most pedig segédedzőként dolgozik Savannahban.

- A barátnőid abban az almamáterben tanulnak, ahová te is készülsz?
- Nem. Borsányi Csilla Miamiban, Dorn Kunigunda pedig Kansasban tanul és teniszezik, de a képzési és a sportolási szisztéma szerintük teljesen egységes Amerikában, és erről csak csupa jót meséltek nekem.

- Sikerült nekik a teniszben is előrébb lépni?
- Magától értetődően, hisz napról-napra komoly ellenfelekkel szemben edződnek, jó körülmények között játszanak, és fantasztikus a sportágat övező közeg és hangulat is arrafelé.

- Te pillanatnyilag a hivatalos magyar ranglista 21. helyén állsz, de tanyáztál már ennél előkelőbb helyen is.
- Hát, éppen ez az, ezért is kell váltani! Tavaly ősszel, amikor még 20. voltam, a VUK SE női OB I-es csapata magánéleti gondok és a közlekedés nehézségei miatt szétszéledt. A BSE együtteséhez kerültem kölcsönbe, ami nekem nem volt az igazi.

- Pedig a fővárosiakkal csapatban második lettél.
- Ez igaz, sőt négy győzelmem mellett csak egy remek ellenfél, Németh Virág tudott megverni, de mégis azt mondom, hogy egyrészt kevés volt a versenyzési lehetőség, másrészt Százhalombatta szerintem nem is mérhető össze Budapesttel. Én Battán vagyok itthon.

- Nem félsz, hogy Batta és Savannah között még nagyobbra nő a honvágyad?
- Erre mesterem, Dénes Tibor szakosztályvezető is figyelmeztetett, de rögtön hozzátette: „Gabika, valamit, valamiért! Ez lebegjen majd a szemed előtt!” És én ehhez is tartom majd magam, mert igaza van.

- Ha már az edződ neve szóba került, áruld el, kik a „felelősek” még azért, hogy ilyen kiváló játékos vált belőled?
- Dini mellett Löszler Miklóstól és Pesti Zsolttól tanultam sokat. Mindketten egy-egy évet foglalkoztak velem.

- Mikor fogtál ütőt először a kezedbe?
- Hatéves koromban.

- Ennek több mint tizenkét esztendeje, és most útra kelsz, hogy újabb négy-négy és fél évet dolgozz azért, hogy igazi teniszcsillag lehess. Tényleg ez az álmod?
- Valami ilyesmi, de nem szeretem a csillag és a sztár kifejezéseket. Jó, játékos szeretnék lenni, de az Amerikában megszerezhető diploma, a nyelvtudás, valamint a rám váró élmények is lényegesek nekem.

- Mit szólnak mindehhez a szüleid?
- Eddig is mindenben támogatta, és ez – remélem - továbbra is így lesz. Nagyon szeretem őket, és tudom, hogy nagyon hiányoznak majd. Nehéz szívvel engednek el, de örülnek, hogy fölvettek, és megértik a döntésemet.

- A napokban utazott el az ígéret földjére Bodrogi Viktor is. Azt mondta, hogy legközelebb karácsonykor, vagy csak jövő év májusában látogathat haza. Téged mikor látunk újra Battán?
- Most úgy fest, hogy csak jövő májusban.

- Jó utat és sok szerencsét kívánok neked! Ahogy mondani szokás: egy kalappal!
- Köszi szépen! Rám fér.