Kis szerencsével döntőbe került Bodrogi

  • SPORT
  • 2006-08-08
  • 143 megtekintés

A magyar-válogatott és a VUK SE színeiben versenyző Bodrogi Viktor három egyéni számban is rajthoz állt a margitszigeti Európa-bajnokságon, és kettőben be is jutott a középdöntőbe. Ahogy azt előzetesen várni lehetett, 100 méter háton azonban sajnos nem sikerült neki a bravúr, 56,74 másodperces idejével nem került a legjobb 16 közé, és végül a 23. helyen zárt. 200 méter pillangón viszont előfutamában harmadikként végezve, idei legjobbját megjavítva 1 perc 59,49 másodperces teljesítményével 14-ként kvalifikálta magát a 16 közé, 50 méter háton pedig mindhárom honfitársát legyőzve egyedüli magyarként lett középdöntős 26,35 másodperces idővel.

Arról, hogy milyen remekül versenyzett a százhalombattai úszó, talán mindennél többet mond, hogy a sprinttávon augusztus 2-án, fél órával a 200 pillangós futama után (ahol 2 perc 1,48 másodperc alatt ért célba és 15. lett) még javítani is tudott. Igaz, 26,3 másodperces ideje kevésnek bizonyult a nyolcas fináléba jutáshoz. Csak hajszálon múlt, hogy nem vált valóra eredeti elképzelése, de a hazai közönség így is zúgó tapssal és ovációval díjazta teljesítményét, a kontinensbajnokság 10. helyét. Döntős álmai némiképp váratlanul valóra váltak a zárónapon, augusztus 6-án, amikor beugróként helyet kapott a 4X100 méteres vegyes váltóban. Viktor - Gáspár Zsolt, illetve Hős Péter helyett - a magyar négyes első embereként háton remekül (56,10 másodperccel) kezdett, majd Bodor Richárd váltotta mellen, aztán pedig Cseh László pillangón, végül Zubor Attila gyorson. 3 perc 38,8 másodperces idejük az előkelő ötödik helyre volt elég. , azért így is nagyon büszkék lehetünk. Viktor edzője, Vizi Csaba elmondta, hogy ez a jó szereplés és ez a kitűnő hazai rendezésű Eb fantasztikus lökést adhat tanítványának a pekingi ötkarikás játékokig vezető úton, és hangsúlyozta, hogy mindez példát mutatott a feltörekvő battai tehetségeknek is arról, hogy kitartással, szorgalommal sokra lehet vinni ebben a sportágban. Bodrogi Viktor pár napot még idehaza tölt, majd augusztus 19-én ismét a tengeren túlra szólítják tanulmányai.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák