A VUK SE részvételével július 15-16-án rendezték meg Révész László emlékére a huszadik Palóc triatlon-versenyt, amely egyben országos váltó-, illetve Budapest- és Vidékbajnokság is volt. A százhalombattai versenyzők erre közel egy hetet készültek edzőjük korábbi „hazájában”, ugyanis július 10-én indultak el Veresegyházról Balassagyarmatra, illetve a mellette lévő üdülőfaluba Nyírjesre. A Kelemen Viktor szakosztályvezető által irányított, tizenkét tagú battai team nyolcvan kilométeres kerékpározással hangolt a sportág egyik legrégebbi és legjobban szervezett viadalára, mely az idei triatlon Tour negyedik állomásának számított. Eredmények: a legkisebb leányok küzdelmében Kalló Patrícia a vidékbajnokságon aranyérmet szerzett, Verebi Richárd pedig az egyéni aqatlon futamban megnyerte a serdülő fiúk vetélkedését. Az újonc fiúváltónk Dudás-Szalay-Kugler összeállításban a második helyen végzett, a Szabó-Dudás-Kelemen összetételű gyermekcsapatunk pedig mindössze tíz másodperccel maradt le a pontszerző hatodik helyről. A verseny és az egyhetes együttlét közös szalonnasütéssel zárult, ahol Kropkó Péter a háromtusa koronázatlan magyar királya meghívta a VUK SE edzőjét és két versenyzőjét is a Magyar Triatlon Szövetség által rendezendő fadd-dombori edzőtáborba.