S most e falak között, évtizedes családi és közösségi élettel a hátuk mögött, idős emberek lelnek új otthonra, új közösségre, új családra. Nyolc szakápoló, egy segédgondozó, két takarító és egy karbantartó fáradozik - szó szerint éjjel-nappal - a ház lakóinak kényelméért, egészségéért, s azért, hogy mint egy igazi családban, itt is otthonosan érezzék magukat. Ezt a nagy családot fogja össze Horváth Gáborné, Éva, az intézmény vezető gondozója.

- Vannak aranyos történetek: egyik lakónk mondta, hogy a hétvégére hazamegy, de vasárnap hazajön… Aztán mindketten nevettünk, hogy akkor hogyan is van ez? Otthonról haza? Van, aki kicsit nehezebben szokja meg, néha rosszalkodnak is, de ilyenkor azt szoktuk mondani: „hisz ez bölcsőde volt!” A mostani átlagéletkor 70-80 év körüli. A legidősebb néni 98 esztendős.
Míg a nénik-bácsik a szigorú napirend szerint csendben pihennek a délutáni forróságban, körülöttük értük zajlik az élet.

- Kicserélték a kaput és a bejárati ajtót, most csinálják a tetőt – magyarázza Horváth Gáborné. - Van terv a statikai problémák megoldására és az intézmény bővítésére is. 2004. szeptemberében nyitottunk, decemberre elkelt mind a 30 hely, s azóta folyamatosan legalább ugyanennyien vannak várólistán.

- Hogyan és honnan kerülnek ide az ellátottak?
- Nálunk feltétel, hogy a jelentkező battai lakos legyen. Fontos, hogy ez nem szociális otthon, hanem idősek gondozóháza. Ami azt jelenti, hogy mi ezzel ideiglenesen - eredetileg egy, méltányossági alapon esetleg még egy évig - tudunk segíteni a családoknak, amelynek valamelyik tagja állandó felügyeletre, ápolásra szorul. Például, mert most jött ki a kórházból, vagy a családja távol van, és egyedül maradt a városban. Emellett felvállaltuk a hospice-t, a gyógyíthatatlan betegek ellátását is, tehát a felvétel nem korhoz, hanem helyzethez kötött.
Közben ébredeznek a lakók, gyülekeznek az uzsonnára terített asztalok köré. Az ellátó személyzet váltott műszakban, folyamatosan igyekszik gördülékennyé, kényelmessé tenné mindennapjaikat. Amikor pedig vendégek jönnek, az valóságos ünnepnap a házból ritkán kimozduló idősek számára.

- Hetente jön hozzánk dr. Forgács Julianna, doktornő, aki egy sima orvosi vizsgálatnál és gyógyszerfelírásnál jóval többet nyújt. Tájékozódik az ellátott egyéb körülményeiről is, odafigyelése, pozitív hozzáállása sokat segít az idős embereknek. Hétfőnként a Szülők Fórumától jönnek a konduktorok, hogy egy kis ülőtornával átmozgassák lakóinkat. Ezt ők ajánlották fel, teljesen ingyen. Egyszerűen azért, mert észrevették, hogy erre itt szükség van. Rendszeresen jön hozzánk a - szintén Szülők Fóruma kötődésű - Zenebona Együttes, akikkel nagyon jó az öregek kapcsolata. A ház lakóinak fontos minden vendég. Volt már itt az 1. számú iskola mazsorett-csoportja, volt termékbemutató és életmód-tanácsadás. Kevesen járnak ki a városba, így örülnek minden eseménynek, ami e falak között történik velük. Apróbb munkákba igyekszünk bevonni őket, bár ez nem mindig könnyű. Két-három néni figyelgeti a kert virágágyásait, szívesen segítenek a gondozásában. Aztán ahogy beköszönt a jó idő, elkezdődnek a bográcsolások. Jönnek a vendégek, a családtagok, piknik-alapon hozzák a finomságokat. Mi, az itt dolgozók is sokszor sütünk valami meglepetést. Régi lemezek forognak, isszák az alkoholmentes sört, táncolnak. Most az egyik lakónk rokona készül hálából grillpartit szervezni nekünk. Jó bulik szoktak lenni! Kellemes, családias a hangulat, mindenki figyel, ügyel a másikra. Például, hogy ne legyen senki egyedül. Vannak kimondottan „családi napok”, és természetesen meg szoktuk ünnepelni a nagyobb alkalmakat is, mint a karácsony vagy az idősek napja. Legutóbb a rossz idő bekergetett minket a kertből, de a hangulat nagyon jó volt.

Lassan elül az ebédlő moraja, mindenki visszasétál a szobájába. A vezetőnő invitál, nézzük meg, hogyan rendezkedtek be. Idős karok ölelik át a derekát, támaszt keresve és találva a sugárzóan életteli asszonyban. Fontos és kevésbé fontos kérdéseket suttognak a fülébe, kíváncsian vagy épp szúrósan nézik az idegent a füzetkéjével, meg a fényképezőgéppel. De a vezető nővérke néhány szava nemcsak megnyugtatja, meg is nyitja őket. Már mosolyognak is szép szobájukból a kamerába.

Végigjárjuk az irigylésreméltóan szépen kialakított lakószobákat: az ajtók mellett névtábla jelzi, ki lakik odabent. A széles ajtó és a minden szobához biztosított tágas fürdőszoba kényelmes mozgást biztosít akár kerekesszékkel közlekedőknek is. Minden ágy fölött és mellett egy-egy kis külön világ: képek, relikviák a családról vagy a hitéletből, ahogy az lenni szokott.
Az egyik szobában megismerkedek a ház költőnőjével, Pőcze Juliannával. Büszkén mutatja „verseskötetét”. Szobatársának egyik lelkes rokona olvasta költeményeit, s úgy érezte, ilyen értéket nem szabad veszni hagyni. Elkérte a kéziratokat, diktafonba mondatta a verseket, majd legépelte és szépen beköttette őket. Julianna pedig ragyog a váratlan szeretet-ajándék felett érzett örömtől. Isten adománya számára a versíró-képesség, s ő hálás szívvel ápolja, műveli tehetségét.

- Aktív hitélet is zajlik nálunk. Általában abban a sarokban szoktak összejönni - mutat kísérőm a folyosó végén kialakított kis közösségi térre. - Illéssy Mátyás, a katolikus plébános, vagy Sárosi Gábor református lelkész jönnek el egy-egy imaórára, illetve csendesórára összeülni. Ha valaki szól, hogy szeretne gyónni vagy áldozni, vagy csak egy beszélgetésre vágyik a hit emberével, telefonálhatunk nekik.
Kisétálunk a még mindig forró délutánban az udvarra. A régi kőfóka dacosan szúrja orrát immár évtizedek óta az ég ugyanazon pontjára. Itt van a szépen gondozott virágágyás a hatalmas fák között, melyek alatt valamikor generációk tanultak meg járni. Az egyik néni itt szokott négylevelű lóherét keresni. 11-kor úgy kell visszaparancsolni a hűs szobába, hogy majd estefelé, ha kicsit alább hagy a nap égető ragyogása, újra kiüljenek - ha nem is a ház elé, de legalább mögé - a kispadra.

Az udvarról visszatérve hatalmas dobozokból épített falakat kerülgetünk.
- A raktározási lehetőség nagyon hiányzik - sóhajt fel Évában a felelős vezető. - Na, jó - mondja. - Megmutatom ezt is…
Belépünk a fényes ebédlőből a „hátsó traktusba”. Itt van a többfunkciós öltöző. Az épületben működő konyha dolgozóival közösen használják az egyterű helyiséget. A szekrényekről sír a múlt, az egy darab zuhanyzó szintén siralmas. A szinte csak szimbolikus zuhanyfülke szükség-szülte ajándékként került ide. Nem lehet nem észrevenni a hatalmas kontrasztot a felújított, folyamatosan épülő, szépülő lakótér és e között a rész között. Mindent az ellátottakért! Talán hamarosan az ellátók is sorra kerülnek…