Modellezés

  • SPORT
  • 2006-07-25
  • 381 megtekintés

Nem indult a spanyolországi Valladolidban július 19-én kezdődött világbajnokságon Mórotz Attila, miután új repülő modellje csak a nevezési határidő lejárta után készült el. A százhalombattai klasszis ennek kapcsán elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy lemaradt a vb-ről, melyen így Tokaji Tamás és Csáki Gábor képviseli csak a magyar színeket. A csúszás okának hátterében egyébként anyagi okok is állnak, miután a technikai sportág fejlődésének követése időről időre komoly pénzügyi áldozatot is követel ezen a szinten. Mórotz Attila ennek ellenére nincs elkeseredve, hálás a városi önkormányzat önzetlen támogatásáért, és mint mondta, már szeptemberben elkezdi a felkészülést a jövő évi belgrádi Európa-bajnokságra, ahol idén ősszel elindul majd egy tesztversenyen. Az F2B kategória sokszoros bajnoka egyébként nem vett részt a Mecsek-kupán sem, mert az úgynevezett huzalos kategóriában nem is írták ki a felmérő viadalt. Fiának, Máténak sem volt szerencséje a július eleji rádió távirányítású modellek mátyásföldi meghívásos megmérettetésén, mert az a zuhogó eső miatt elmaradt. Az öcsényi katasztrófa óta a Mórotz családnak még az edzéslehetőség megteremtése is nehézséget okoz. A két halálos áldozatot is követelő tragédia után ugyanis Tökölön a szigorítások miatt nem gyakorolhatnak, így a Battától jóval távolabbi Alsónémediben kénytelenek tréningezni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák