ÁNTSZ-ellenőrök a patikákban

Pest megye 186 településén – városokban, falvakban, illetőleg a kórházakban – közel 270 gyógyszertár működik, a legújabbat minap Érden adták át. A kisebb települések egy részében fiókgyógyszertárak működnek, ezek főleg gyári gyógyszerkészítményeket árusítanak, szemben a közforgalmúakkal, ahol helyben is készül orvosság.

Az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete az első félévben 26 patikában tartott ellenőrzést. Dr. Kovács Márta, a Munkaegészségügyi és Kémiai Biztonsági Osztály vezetője a tapasztalatokat összegezve rámutatott, hogy a patikák zöme betéti társaság vagy egyéni vállalkozás formájában működik, de léteznek még önkormányzati tulajdonban lévő gyógyszertárak is.

Az egységek többségükben különálló, gyakran családi házból átalakított épületben üzemelnek. Ennek megfelelően több esetben kifogás alá esett, hogy a dolgozók részére étkezőhelyiség kialakítására nem került sor, mivel az adott építészeti lehetőségek ezt nem tették lehetővé. Előfordul, hogy a mosogató és az étkező egy helyiségben található. Megoldásként a két funkció időbeni elválasztása bizonyult elfogadhatónak.

Négy patikában nem volt meg a személyzet alkalmassági vizsgálata, 3 helyen pedig már lejártak ezek az alkalmassági vizsgálatok.
Dr. Kovács Márta utalt arra is, hogy a nem gyógyászati céllal kiadásra kerülő, előre kiszerelt készítményeken található címkék csaknem egyharmada nem felelt meg a jogszabályban előírtaknak, valamint a patikákban használt veszélyes anyagok és veszélyes készítmények biztonsági adatlapjainak csaknem a fele elavult, és hatályon kívüli jogszabályokra hivatkozott.
Az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének Munkaegészségügyi és Kémiai Biztonsági Osztálya határozatban utasította az érintett gyógyszertárakat a hiányosságok megszüntetésére.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák