Idegenben győzelem, itthon vereség

  • SPORT
  • 2017-11-20
  • 611 megtekintés
  • img

Csak kettő pontot szerzett legutóbbi két mérkőzésén a Battai Gurítók tekecsapat. Mindkét alkalommal a táblázaton előttük álló gárdákkal játszottak.

Idegenben az Obsitos II. ellen az utolsó három dobás eredményével - két kilences után egy négyes - sikerült kettő fával győzni 4:2-re. Ezzel az eredménnyel helyet cseréltek a tabellán!


Legutóbbi mérkőzésükön – november 19-én – azonban tartalékosan fogadták a bajnokságban élen álló Nagytétényt, aminek 5:1 arányú vereség lett a vége. Legközelebb 21-én játszanak. A táblázaton második helyezett Tekergetők csapatához látogatnak, majd 28-án az ötödik helyen álló Golyószórók látják vendégül őket a Gázművek négyfolyosós pályáján. Itthon december 10-én fogadják a Suhanó Golyókat, majd 17-én a Hűhát. Kezdés szokás szerint 10.30-kor. Nagyon számítanak a szurkolókra!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák