Nem feledkeznek bele túlságosan a játékba, vigyáznak, nehogy kirúgják a Polgármesteri Hivatal valamelyik ablakát, és ha valaki közeledik, illedelmesen félbeszakítják a játékot.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ritkán kell leállítaniuk a labdát. A főtér többnyire üres, ha néha fel is tűnik valaki, általában siet, mert nincs oka rá, hogy megálljon. Átlós irányban átszeli a teret – főleg télen látszik jól, merre járunk, mert a hóban ösvényt taposnak a lábak.

A fiúk békésen adogatnak. Mehetnének persze máshová, nem kellene éppen itt, a város központjában rúgniuk a labdát. Van erre alkalmas hely bőven – vagy mégsem? Ott vannak a dühöngők, persze egyre kevesebb van belőlük, sok a panasz a környéken lakóktól, hogy ricsajoznak, tombolnak a fiatalok. Nem lehet tőlük pihenni. Elvégre az otthon pihenésre való. A fiatalok persze másképp látják, fontos számukra az otthon, de kell a mozgás, a tér is.
Hol lehet itt focizni? A parkokban természetesen nem, mert ott sétányok vannak, kisgyerekek totyognak, idős emberek üldögélnek a padokon, bokrok, fák és virágok mindenütt. A szabadidőközpontban? Ott a profik edzenek, az amatőrök esetleg nézhetik, hogyan rúgják mások a labdát. Az is jó szórakozás persze, de nem sport.

Ha végigmegyünk a városon, rájövünk, hogy elfogyott a hely. Nincs üres rét, nincs grund, maholnap az egyetlen üres, szabad terület a főtér lesz, nem is csoda, ha belakják a focisták. A Mozduljunk egészségnevelési programot is behatárolja a helyszűke. A szabadban való mozgás helyét átveszi a bútorok eltologatása utáni szobai karhúzogatás.
Bár az is kockázatos, mert minden bizonnyal némi nesszel jár.