Sikerek és döntő futam

  • SPORT
  • 2017-08-17
  • Írta: ND
  • 634 megtekintés
  • img
  • img

A nyári időszakban több európai versenyen is részt vett Kovács Zsombor százhalombattai gokartos, és szinte mindegyiken a dobogóra állhatott. Jelenleg a Közép-Kelet-Európai (CEE) zónabajnokság utolsó, mindent eldöntő futamára készül, amelyet szeptember 9-10- én rendeznek az ausztriai Bruckban.

Hét ponttal vezeti a tabellát, célja a bajnoki cím megszerzése, amellyel már egyenes út vezetne az őszi világbajnokságra. A sikerek mellett azonban egy versenyt nem tudott befejezni Zsombor. A rajtnál történt baleset miatt szokatlanul rövidre sikerült a döntő futam Kovács Zsombor százhalombattai gokartos számára az Eb-sorozat harmadik fordulójában, amelyet a németországi Wackersdorfban rendeztek július 26-30-án. A szabadedzéseken végig gyors volt, az időmérőn megszerezte a pole pozíciót. A selejtezők alapján a negyedik helyről rajtolt el az elődöntőben, ahol sebessége a negyedik helyre volt elég. A döntőben az egyik pilóta beforgatta a gokartját, amelyen mások átugrattak, aminek következtében ő nem tudta befejezni a futamot. A következő hétvégén csapata felkérésének tett eleget, szereléssel és vezetési tanácsadással segítette az indulókat egy rangos, ausztriai versenyen.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák