Közlemény Pest Megye Közgyűlésének 2006. június 30-án tartott üléséről

Szabó Imre elnökletével az első félév utolsó ülését tartotta meg június 30-án Pest Megye Közgyűlése. A testületnek mintegy harminc előterjesztésről kellett döntenie. Egyebek mellett megvitatták a katasztrófavédelem helyzetét, határoztak a százhalombattai Regionális Autista Központ működésének anyagi támogatásáról. Javaslatot fogadtak el a civil szerveződéseket támogató pályázatokról, s jóváhagyták több, a megyei közgyűlés által támogatott közalapítvány működéséről szóló beszámolót.

Pest megye katasztrófavédelmi szempontból meglehetősen kritikus terület. A 186 település közül 59 veszélyeztetett, ahol árvizekre, belvizekre lehet számítani, tűz vagy robbanásveszélyes üzemek működnek, vegyi anyagokkal dolgoznak, ahol nagy tömegeket befogadó áruházak működnek. Ilyen város például Százhalombatta és Pilisvörösvár. De Pest megyében a legsűrűbb az úthálózat, s ezeken a pályákon tekintélyes mennyiségben szállítanak veszélyes anyagokat is, de a súlyos közlekedési balesetekre is nagyobb az esély, mint máshol.

Idén jócskán volt részünk a legkülönbözőbb természetű rendkívüli eseményekben. Volt árvíz, belvíz, pirotechnikai raktárban bekövetkezett robbanás és még sorolhatnánk tovább. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője, Nagy Zsolt, Pest Megye Közgyűlésének azonban még nem ezekről, hanem a 2005-ös esztendő történéseiről számolt be, s jellemezte szervezete felkészültségét is. A tavalyi év lényegesen szerencsésebb esztendő volt. Ebben persze közrejátszik az is, hogy az elsősorban tűzoltókból álló szervezet jól működik, megfelelően kiképzett. Mint azt a közgyűlés is megállapította, alapos a megelőző munka és az ellenőrzés is.

A katasztrófavédelmi igazgatóság legfontosabb feladata a megelőzés, a rendszeres ellenőrzés, a védelmi tervek folyamatos korszerűsítése. Tavaly 114 ilyen átfogó ellenőrzést hajtottak végre. Ennek is köszönhető, hogy Pest megye területén katasztrófa, katasztrófahelyzet nem alakult ki. Ugyanilyen fontos a szolgálatok magas színvonalú működésének fenntartása. Tavaly 6457 esetben kellett riasztás miatt kivonulni, ebből 3257 alkalommal tűzesethez, 3200-szor műszaki mentésre. Sok volt az erdőtűz, a csapadékos időjárás miatt a szivattyúzás.

A mentések 59 százalékát a gépjármű balesetekkel kapcsolatos műszaki mentés tette ki. A jó eredményekben a szakemberek és a testület szerint jelentősen közrejátszik az is, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság példaszerűen együttműködik a társszervezetetekkel, az önkormányzatokkal a civil szervezetekkel és az önkéntes tűzoltóságokkal is.

A közgyűlés korábban határozatot hozott arról, hogy Százhalombatta önkormányzatával közösen hoznak létre és működtetnek egy Regionális Autista Központot. A 2006. szeptember 1-jétől nyíló intézmény fenntartására most olyan megállapodás megkötésére adták áldásukat a képviselők, amely alapján az állami normatíva feletti működési költségek 60 százalékát vállalja a megyei önkormányzat.

Közérdekű hír, hogy a jövőben a Szent Rókus Kórház szakemberei látják Pécel, Maglód és Szentendre településeken az ún. kihelyezett járóbeteg szakrendelését.

A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház alapító okiratát is módosította a testület, mégpedig azért, mert a jövőben az intézmény mind saját dolgozói, mind más intézmények számára szervez úgynevezett „pontszerző”, kötelezőnek is nevezhető továbbképzéseket.

A második Nemzeti Fejlesztési Terv előkészítése során Pest megye hat, uniós támogatással megvalósítandó nagyszabású egészségügyi fejlesztésre nyújtott be projekttervet. Az Egészségügyi Minisztérium ezek közül a Flór Ferenc Kórházban megvalósuló, a Kelet-Pesti szubrégió sürgősségi és traumatológiai ellátását szolgáló fejlesztést, a Szent Rókus Kórház Budagyöngye Kórházában létrejövő Geriátriai Centrumot és a szigetszentmiklósi kistérségi multifunkcionális centrumot ítélte támogatandónak. Ez utóbbi két projekt Érd városával társulva valósulna meg. A projektek előkészítéséhez a Flór Ferenc Kórház esetében 40 millió forint, a Szent Rókus Kórház esetében 15 millió forint, a szigetszentmiklósi projekthez 25 millió forint támogatást ítélt meg. A közgyűlés döntött arról, hogy az ezekhez szükséges, mintegy 27 millió forint önrészre kötelezettséget vállal.

Már csak a nyári szabadságok miatt is érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy Pest Megye Önkormányzata idén is meghirdeti a civil szerveződéseket támogató keretek pályázatait. A korábban már felosztásra került Iskolarendszeren kívüli szabadidős tevékenységeket támogató Keret után most kiírásra kerül az Idegenforgalmi, a Kulturális, a Természet- és Környezetvédelmi, az Ifjúsági és Sport, a Szociális, az Egészségügyi, a Köz- és Tűbiztonsági, valamint az Öntevékeny Közösségeket Támogató Keret. A pályázatok kiírására 2006. július 24-ig sor kerül. A pályázatok benyújtásának határideje 2006. augusztus 25. Az elbírálásra 2006. szeptember 8-ig kerül sor. A pályázatok július 24-től megtalálhatóak a www.pestmegye.hu és a www.palyazatok.pestmegye.hu weboldalakon.

Az előző évben alkotta meg a testület az Esély Pest Megyei Közoktatási Ösztöndíjról szóló rendeletét a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvoda – tan – és képzési kötelezettségének eseteire. Ezt a rendeletet módosították most az előző évi gyakorlati tapasztalatok alapján az alkalmazhatóság megkönnyítése érdekében.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák