Marosi és Ilyés csúcsokat döntött az Orca Kupán

  • SPORT
  • 2017-05-10
  • 1200 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img

Több versenyrekordot is megdöntöttek a Százhalombattai VUK SE úszói, Marosi Bálint és Ilyés Laura Vanda a pozsonyi Orca Kupán május 5-7-én.

Az egyesület hosszú évek óta részt vesz a sporteseményen, amelyet a 13 éves és idősebb versenyzők részére előfutamos-döntős, míg a 9-12 éves korosztály számára két korcsoportban, időfutamos rendszerben bonyolítanak le.


A fiatalabb versenyzők között Marosi Bálint (2005.) volt a legeredményesebb. Nyolc versenyszámban 6 arany- és két ezüstérmet szerzett, 5 számban Orca Kupa csúccsal győzött és a 11-12 éves fiúk mezőnyének legjobbja lett. Eredményei: arany 50 gyors, kupacsúccsal 50 hát, 50 pillangó, 100 hát, 100 gyors, 200 vegyes, ezüst 50 és 100 mell.                


A 11-12 éves lányok között Pestenácz Boglár 100 méter hátúszásban a 8. helyen végzett.
A 15-17 éves lányok mezőnyében Ilyés Laura Vanda nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Mindhárom hátszámot megnyerte, 100 és 200 méteren Orca Kupa csúcsot úszott, amelyet 100 háton már az előfutamok során felállított, majd a döntőben megjavított. A 400 méter vegyesúszást szintén Orca-csúccsal nyerte meg, 200 vegyesen ezüstérmet szerzett.


A felnőttek mezőnyében Grátz Benjámin 200 és 400 vegyesen, valamint 200 háton ezüst-, míg 400 gyorsúszásban bronzérmes lett.


További érmesek: Nagy Kolos (2003.) 200 vegyesúszás – ezüstérem, Imre Milán (2001.) 200 pillangó – aranyérem, Rupics Bernadett (2003.) 200 pillangó – aranyérem.
Pontszerző helyezések: Rupics Bendegúz (2005.) 50 hát 5., 100 pillangó 4., 100 hát 4., 400 gyors 7., 200 vegyes 7.; Szatmári Klára (2004.) 50 mell 5., 100 pillangó 4., 200 mell 5., 50 pillangó 6., 100 mell 6.;  Nagy Kolos (2003.) 100 hát 8., 50 hát 7., 200 mell 8.; Égi Barnabás (2001.) 200 vegyes 5.; Imre Milán 100 pillangó 8.


"Szeretek külföldi versenyre utazni a gyerekekkel, mert új ingerek érik őket, új ellenfelekkel találkoznak, amely pozitívan hat az itthoni munkára. Felébreszti és fenntartja a motivációt" – mondta Bodrogi Viktor edző.                   

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák