Százhalombattán, a Kőrösi iskolában rendezték meg a darts utánpótlás Nemzeti Bajnokság IV. fordulóját április 29-én. A sporteseményen közel tíz egyesület 78 versenyzője mérte össze tudását. A résztvevőket Szalai Attila közrendi és sporttanácsnok köszöntötte a város nevében.
A helyi tehetség, Mazzag Márton, aki a székesfehérvári Sport DC versenyzője, egyéniben a serdülő korosztály 5. helyén zárta a küzdelmeket, míg az ifjúsági párosban - Serfőző Balázzsal kiegészülve - a 9. helyet szerezték meg.
Szalai Attila örömét fejezte ki, hogy egy új sportág jelent meg a városban, és különdíjat adott át a legfiatalabb versenyzőnek.
Molnár László, a sportági szövetség utánpótlásért felelős vezetője a százhalombattai versenyen hirdette ki a júniusi dániai ifjúsági Eb-re utazó keretet. Elmondta: bízik a kétszeres Eb-győztes Czipó Vivien – Neumajer Kitti páros címvédésében, és úgy véli, a fiúk jóval erősebb mezőnyében is pontot szerezhetünk.
Az elnökség megjelent tagjai nagyon elégedettek voltak a Kőrösivel, mint helyszínnel, és szeretnék, ha hosszútávú együttműködés jöhetne létre az intézménnyel.