Sárkányok a medencében - Battai ezüst

  • SPORT
  • 2017-01-30
  • 1554 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Ötvenhat - köztük kettő helyi – egység indult a negyedik alkalommal megrendezett medencés sárkányhajó magyar bajnokságon a százhalombattai Sportuszodában január 28-án.

A közel négyszáz versenyző az ország tizenhét településéről érkezett. A versenyt 6-6 fős hajókban, öt kategóriában rendezték meg. A százhalombattai önkormányzat csapata hat mérkőzésből öt győzelemmel a második helyen végzett a Szabadidő open kategóriában. Tagjai: Fekete László, ifjabb Szél Pál, Kovács Attila, Macsali Róbert, Mátyás Alajos, Szalai Attila és Szél Pál. A másik battai alakulat, az Óvárosi Papírkutyák negyedik helyen végzett a Szabadidő vegyes kategóriában.


A díjakat Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség általános elnök-helyettese, Sziklenka László szakmai igazgató, Szél Pál és Szalai Attila képviselők, Fekete László, a VSZK intézményvezetője, valamint Valkusz Pál, a Dunafüredi Vízisport Klub elnöke adták át. A rendezvény sikeres és zökkenőmentes lebonyolításában jelentős szerepet vállaltak a Dunafüredi Vízisport Klub tagjai, az uszoda munkatársai és a SZISZKI diákjai.


A százhalombattai sárkányhajó csapatok következő megmérettetésére a Tavi Sárkányhajó Versenyen, május végén kerül sor. A sportág Klub Európa-bajnokságát az idén Franciaországban rendezik meg, amelyen várhatóan százhalombattai sportolók is rajthoz állnak július végén.


Eredmények

Nyílt open:                         I. RÁBA SÁRKÁNYHAJÓ CLUB"A" (Győr)

II. SOROKSÁRI SÁRKÁNYOK (Bp.)

III. DUNAI SÁRKÁNYOK (Vác)


Szabadidő open:             I. TÚRI SÁRKÁNYOK

II. ÖNKORMÁNYZAT (Százhalombatta)

III. VADLIBÁK (Bp.)


Nyílt női:                             I. RAFTING LADIES (Bp.)

II. FEKETE GYÖNGY (Bp.)

III. DUNAI SÁRKÁNYOK (Vác)


Nyílt vegyes:     I. DUNAI SÁRKÁNYOK (Vác)

II. FEKETE GYÖNGY "A" (Bp.)

III. KŐRÖS DRAGON SE (Szarvas)


Szabadidő vegyes:          I. DUNAKESZI SÁRKÁNYOK

II. VADLIBÁK (Bp.)

III. DUNAI SÁRKÁNYOK (Vác)


Legeredményesebb egyesület: DUNAI SÁRKÁNYOK (Vác)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák