Újabb fantasztikus győzelmet zsebelt be hazai pályán az eddig eredményes őszi szezont produkáló Százhalombattai Kézilabda Egyesület az NB I/B. Nyugati csoportjának nyolcadik fordulóján november 13-án. Százhalombattai KE – PLER 26:24 (14:12)
Tarjányi Dávid ihletett formában játszott, Soproni István pedig termelte a gólokat a VSZK teltházas közönsége előtt. A következő mérkőzésekre több játékostól is elkel majd az egyéni jó forma, hiszen az őszi szezon érdemi része következik, amikor is az élmezőnnyel kell megküzdeni a dobogóért.
Pénzügyőr SE – Százhalombattai KE 32:34 (15:15) október 29.
SZKE: Pásztor, Kurán 1 (kapusok), Félegyházi 5, Kovács, dr. Soproni B. 7, Rádler, Gálli 3, Minárovits, Soproni I. 8, Kővári, Rivnyák 2, Keresztes 4, Oláh, Kónya 3, Tarjányi 2, Balázs. Vezetőedző: Molnár József
Jól, mondhatni remekül kezdte a mérkőzést az SZKE, magabiztos védekezések után, sorra eredményesen sikerült befejezni a támadásokat lerohanásból, indításból és felállt fal elleni játékban is. A 20. percben már 13-8-ra vezetett a vendég gárda, amikor valami hirtelen elromlott. Mindkét csapat rendkívül sok technikai hibát követett el és pontatlanul játszott, a fejetlenségből a Pénzügyőr jött ki jobban, és fokozatosan ledolgozva hátrányát kiegyenlített a félidő végére. (15:15) Ekkor sajnos már lehetett sejteni, hogy a vártnál nehezebb lesz a 2 pont megszerzése.
A második félidőben ráadásul a hazaiak kezdtek jobban. Kátai Zsolt átlövéseivel sem a védelem, sem a kapusaink nem tudtak mit kezdeni. Változatos volt a játék képe, többször átbillent, egyik vagy másik fél javára. Az utolsó öt percre talán kicsit elfogyott a hazai gárda, ennek köszönhetően sikerült behúzni a mérkőzést. A 8 gólig jutó Soproni István kiemelkedőt nyújtott, szélről és hétméteresekből is szinte hibátlanul lőtt.
Következő mérkőzések: november 19., szombat Tatai AC – SZKE, november 26., szombat 18 óra SZKE – Dabas. Hajrá, Batta! (Fotó: Medgyesi Milán)