Az országos bajnokság második vonalában szereplő battai férfiegyüttes 5-4 arányú vereséget szenvedett a Siófoktól idehaza, aztán idegenben kapott ki a Balatonfűzfőtől 6-3-ra. Május 20-án azonban megszerezte első győzelmét a BSE-vel szemben. Dénes Tibor csapatvezető szerint a kiélezett páros küzdelmek során Fortuna végre pártjukra állt, és ez feldobta a csapatot. Igaz, ez a hátralévő tavaszi fordulók eredményein nemigen mutatkozott meg (PMSC – VUK SE 7-2, Szekszárd – VUK SE 9-0, VUK SE – Agárd 1-8, VUK SE – Balatonalmádi 3-6), de a bennmaradás mégsem tűnik lehetetlennek, hiszen teniszezőink a 7. helyen állnak, és ősszel még javíthatnak. Ugyancsak a 7. az OB III-as férfiegyüttes, amely látogatóként a Pakstól és a CODEX TC-tól, illetve itthon a Budaörstől is csak 5-4-re kapott ki, így komoly sansza lehet a revansra az őszi visszavágókon. A Balatonföldvárral szemben 6-3-ra, a Balatonboglárral szemben 7-2-re, a pécsiekkel szemben 9-0-ra maradtak alul, de a Kapos TC-t idegenben győzték le 8-1-re. A legeredményesebb játékosunknak Őri Ádám bizonyult, aki mindkét (OB II-s, III-s) battai csapatban játszott, és 7 győzelmet aratott. Őt az 5 sikerrel büszkélkedő Dudás Máté követi. Markó Tamás, Fodor Dániel és Glasz Sándor négyszer-négyszer hagyhatta el győztesen a salakot tavasszal.