Kézilabda - Második helyen az SZKE

  • SPORT
  • 2016-11-07
  • 789 megtekintés
  • img

Váratlanul szoros mérkőzésen újabb idegenbeli győzelmet zsebelt be az eddig eredményes őszi szezont produkáló Százhalombattai Kézilabda Egyesület az NB I/B. Nyugati csoportjának hetedik fordulójában október 29-én. Egy esetleges győzelem esetén a dobogóra kerülhetett az SZKE, amire jó régen volt példa. Pénzügyőr SE – Százhalombattai KE 32:34 (15:15)

SZKE: Pásztor, Kurán 1 (kapusok), Félegyházi 5, Kovács, dr. Soproni B. 7, Rádler, Gálli 3, Minárovits, Soproni I. 8, Kővári, Rivnyák 2, Keresztes 4, Oláh, Kónya 3, Tarjányi 2, Balázs. Vezetőedző: Molnár József


Jól, mondhatni remekül kezdte a mérkőzést az SZKE, magabiztos védekezések után, sorra eredményesen sikerült befejezni a támadásokat lerohanásból, indításból és felállt fal elleni játékban is. A 20. percben már 13-8-ra vezetett a vendég gárda, amikor valami hirtelen elromlott. Mindkét csapat rendkívül sok hibával kezdte a játékot, ám a hektikus játékból valahogy mégis a Pénzügyőr jött ki jobban, és fokozatosan ledolgozva hátrányát kiegyenlített a félidő végére. (15:15) Ekkor sajnos már lehetett sejteni, hogy a vártnál nehezebb lesz a 2 pont megszerzése.


A második félidőben ráadásul a hazaiak kezdtek jobban. Kátai Zsolt átlövéseivel sem a védelem, sem a kapusaink nem tudtak mit kezdeni. Változatos volt a játék képe, többször átbillent, egyik vagy másik fél javára. Az utolsó öt percre talán kicsit elfogyott a hazai gárda, ennek köszönhetően sikerült behúzni a mérkőzést.


A 8 gólig jutó Soproni István kiemelkedőt nyújtott, szélről és hétméteresekből is szinte hibátlanul lőtt. Több játékostól is elkel majd az egyéni jó forma, hiszen az őszi szezon érdemi része következik, amikor is az élmezőnnyel kell megküzdeni a dobogóért.


Következő mérkőzések: november 13., vasárnap, 19 óra SZKE – PLER Budapest, november 19., szombat Tatai AC – SZKE.


Hajrá, Batta!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák