Szenzációsan szerepelt Kovács Zsombor, százhalombattai gokartversenyző élete második világversenyén az olaszországi Sarno-ban október 15-22-én. A világ legrangosabb gokartversenyén a Rotax max Junior kategóriában hetvenketten indultak. Zsombor a döntőben másodikként ért célba, ezzel ő lett a legfiatalabb magyar gokartos, aki a Rotax világdöntők történetében ezüstérmet szerzett
Zsombor már a szabadedzéseken nagyon gyorsnak bizonyult, mindig a legjobb ötben szerepelt. Csoportjában az ötödik helyet szerezte meg az időmérőn, ezúttal sajnos egy apró hiba miatt nem sikerült a leggyorsabbnak lennie. A selejtezőket követően az elődöntőben a tizedik helyről indult, majd élete rajtját követte el: az első kanyar után másodiknak fordult el. Néhány körrel később – még mindig a második helyen autózva – esni kezdett az eső, ami a futam végére már jelentősen lassította a száraz gumival kint lévő pilótákat. Végül a kockás zászló hetediknek intette le Zsombort, de egy büntetés miatt a nyolcadik lett.
A döntő futamát a tizenötödik helyről kezdte. A verseny felére már a hatodik helyre küzdötte fel magát. Az előtte haladó pilótáktól hat másodperccel volt lemaradva, de sikerült ezt négy kör alatt behoznia. Végül szoros csatában a negyedik helyen ért célba, de mivel két előtte végzett versenyzőt kizártak, így a második helyen fejezte be a világbajnokságot. "Életem versenyét mentem, nagyon boldog vagyok és elégedett. Nagyon köszönöm a támogatást szüleimnek, a KMS Europe teljes stábjának, valamint szponzoraimnak: a Livewire, a Speedshop és a Keramix csapatának!" – nyilatkozta Kovács Zsombor, aki most néhány hetes pihenőre vonul a következő szezonra való felkészülés megkezdése előtt.