Útlezárás Érden

Az érdi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint félpályás útlezárással járó demonstrációt tartanak Érdliget lakói az Érd M6-os autópálya megépítésének késedelmes befejezése, illetve a várost elkerülő autópálya-szakasz hiánya miatt június 9-én, pénteken délután 4-től fél 5-ig.
A demonstráció keretében félpályás útlezárás lesz az Érd, Budafoki úton a Küküllő és Kapos utca közötti szakaszon. Az útlezárás keretében a járművekkel a Budapestről Érd irányában haladó forgalmi sáv felét foglalják el. Ezzel egy időben, szintén félpályás lezárással korlátozzák az Árva utca forgalmát a Küküllő utca kereszteződésétől számított 20 méteres szakaszon, a Sárd utca forgalmát a Tétényi út kereszteződéstől számított 20 méteres szakaszon és a Budafoki úttal párhuzamos „szervizút” (földút) forgalmát.

A demonstráción a bejelentés szerint 20-30 gépjárművel, mintegy 100 méter hosszúságban vesznek részt.
A demonstrációban részt vevő járműveket a gyülekező helyről (Árva utca és Hortobágyi utca irányából) rendőri felvezetéssel vezetik a rendezvény színhelyére. A demonstráció ideje alatt a forgalom váltakozó irányú irányításához rendőri erőt biztosítanak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák