Rajt-cél győzelem új pályán

  • SPORT
  • 2016-07-25
  • Írta: ND
  • 1108 megtekintés
  • img
  • img

Bravúrosan szerepelt Kovács Zsombor százhalombattai gokart versenyző a magyar bajnokság, a Közép-európai Zóna Kupa, vagyis CEZ-, illetve a Közép-Kelet-Európai (CEE) zónabajnokság aktuális fordulójában július 10-én.

A versenyt Zsombor és a legtöbb versenyző számára is új pályán rendezték meg a csehországi Cheb városában. Zsombor az edzések során végig nagyon gyorsnak bizonyult. A warm up-on az ötödik helyet, az időmérőn pedig már a nagyon biztató harmadikat sikerült megszereznie. Az elődöntőben a harmadik helyről indult, de már a rajtnál másodiknak fordult el, majd az utolsó körben átvette a vezetést és megnyerte a futamot. A döntőben végig az első helyen autózott, a végén visszaesett a harmadikra, amit az utolsó kör utolsó előzési pontjánál bravúrosan korrigált és ezt a futamot nyerte. A szuperdöntőben aratott rajt-cél győzelemmel a csehországi versenyhétvége abszolút nyertese lett és átvette a vezetést a CEZ-bajnoki tabellán. A Közép-Kelet-Európai bajnokságban és a magyar bajnokságban jelenleg a második helyen áll.


"Nagyon köszönöm a támogatást szüleimnek, a KMS Europe teljes stábjának, különösen a csapatfőnököm, Kálmán Péter és a szerelőm, Szendrei Ádám munkáját!" – nyilatkozta. Július végén az ausztriai Bruckba, a CEE-bajnokság következő futamára utazik.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák