Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége és az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezésére 2006. június 4-e és 11-e között immár harmadik alkalommal indul útjára a „Férfiak Egészséghete” c. rendezvénysorozat.
A „Férfiak Egészséghete” arra ad lehetőséget, hogy a települések egészségmegőrző felvilágosító kampányokba kezdjenek, népszerűsítsék az életet veszélyeztető betegségek korai felismerését célzó vizsgálatokat, köztük a prosztatarák, vagy a keringési betegségek szűrését, fordítsanak nagyobb figyelmet a balesetek megelőzésére, folytassák az alkoholizmus elleni harcot is.
• A Közép-Magyarországi Régió felnőtt férfi lakossága körében – az országos átlaghoz hasonlóan - a keringési rendszer megbetegedései a leggyakoribbak. Ezen belül az első helyen a magasvérnyomás-betegség, második helyen a koszorúserek megbetegedése áll.
• Közismert a 40-45 éven felüli férfiak prostata betegségeinek gyakorisága, melyek hatékony megelőzése, kezelése széleskörű szűrővizsgálatok megszervezésével és a kiszűrt betegek rendszeres gondozásával valósítható meg.
• Az emésztőrendszer betegségei közül a májbetegségek aránya a legnagyobb a régióban (63 %), mely egyértelműen jelzi az alkoholizmus elleni küzdelem fontosságát.
• A táplálkozási és anyagcsere-betegségek közül a cukorbetegség előfordulása a leggyakoribb. Minden második férfi túlsúlyos, 20 %-uk életviteléből hiányzik a rendszeres testmozgás. A mozgáshiány és az elhízás növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságát, kiemelt kockázati tényezője az anyagcsere megbetegedéseinek is.
• A Közép-Magyarországi Régióban a csontsűrűség és a csontszerkezet rendellenességei a húsz évnél idősebb férfiak körében meghaladják az országos átlagot, ezért a csontsűrűség vizsgálat a férfiak vonatkozásában is nagy fontossággal bír. A mozgásszervi megbetegedések közül a hátgerincbántalom a férfiaknál a negyedik leggyakoribb betegség a régióban.
• Hazánkban a férfiak születésekor várható átlagos élettartama több mint tíz esztendővel rövidebb a nőkre jellemző élettartamnál. Magyarországon csaknem kétszer annyi férfi hal meg idő előtt (30-60 év közöttiek körben) mint az Európai Unió országaiban.
A Közép-Magyarországi Régió területén Pest megye több városában, csaknem valamennyi egészségügyi intézményében, Budapesten több helyszínen, és tíz fővárosi kórházban kerül sor a férfiakat leginkább veszélyeztető megbetegedéseket érintő szűrővizsgálatokra, egészségnevelő előadásokra, sportrendezvényekre, sokszínű társasági programokra.
Pest Megyében 19 településen lesz mód csatlakozni az egészségügyi programhoz és a férfiaknak elvégeztetni a vizsgálatokat, illetve orvosi felvilágosításokat kapni az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés fontosságáról.
A rendezvény sorozat fő támogatója a TEVA Magyarország Rt. és Pest Megye Önkormányzata.
A Pest megyei rendezvények további támogatója az EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
PEST MEGYEI RENDEZVÉNYEK ÉS PROGRAM ÁLLOMÁSOK:
2006. június 03. Százhalombatta Barátság Művelődési Központ
2006. június 04. Abony Szolnoki út 24.
Törökbálint Tüdőgyógyintézet
Százhalombatta Barátság Művelődési Központ
2006. június 05. Abony Szolnoki út 24.
Törökbálint Tüdőgyógyintézet
Százhalombatta Barátság Művelődési Központ
2006. június 06. Vác Kórház Stadion, Jávorszky Ödön Kórház
Veresegyház Missziós Ház
Szentendre Rendelőintézet, Művészet Malom
Törökbálint Tüdőgyógyintézet
Százhalombatta Barátság Művelődési Központ
Dunakeszi Rendelőintézet
Nagykáta Rendelőintézet
Abony Szolnoki út 24.
Nagykörös Fáskert u. 1.
2006. június 07. Cegléd Polgármesteri Hivatal/ 13 órától
Budaörs Polgármesteri Hivatal
Százhalombatta Barátság Művelődési Központ
Veresegyház Missziós Ház
Abony Szolnoki út 24.
Nagykörös Fáskert u. 1.
Törökbálint Tüdőgyógyintézet
2006. június 08. Nagykáta Rendelőintézet
Százhalombatta Barátság Művelődési Központ
Veresegyház Missziós Ház
Nagykáta Rendelőintézet / 15 órától
Szentendre Rendelőintézet, Művészet Malom
Abony Szolnoki út 24.
Nagykörös Fáskert u. 1.
Törökbálint Tüdőgyógyintézet
2006. június 09. Veresegyház Missziós Ház
Gödöllő Polgármesteri Hivatal
Kistarcsa Flór Ferenc Kórház / 08-14 óráig
Szigetszentmiklós Polgármesteri Hivatal
Százhalombatta Barátság Művelődési Központ
Dunakeszi Rendelőintézet
Abony Szolnoki út 24.
Gyál Városi Egészségügyi Központ
Nagykörös Fáskert u. 1.
Törökbálint Tüdőgyógyintézet
2006. június 10. Dunakeszi Rendelőintézet / 14-18 óráig
Vác Kórház Stadion, Jávorszky Ödön Kórház
Érd Szakorvosi Rendelőintézet / 9-14 óráig
Gyömrő Szakorvosi Rendelőintézet
Pomáz Művelődési Ház
Abony Szolnoki út 24.
Budaörs Polgármesteri Hivatal
Gyál Városi Egészségügyi Központ
Nagykörös Fáskert u. 1.
Törökbálint Tüdőgyógyintézet
2006. június 11. Szentendre Rendelőintézet, Művészet Malom
Nagykörös Fáskert u. 1.
2006. június 17. Szigetszentmiklós Polgármesteri Hivatal
Gyál Városi Egészségügyi Központ
Örkény Polgármesteri Hivatal